Ahogy azt korábban a Nap Híre is megírta, több magyar zenész is azzal vádolta meg a szombati tüntetés után Magyar Pétert, hogy megsértette a szerzői jogaikat, amikor a megkérdezésük nélkül játszotta le a demonstráción a legismertebb dalaikat.
A felháborodott zenészek között volt többek között Demjén Rózsi is, aki azt mondta, hogy kicsit sem örült, mikor megtudta, hogy A szabadság vándorai című dala is elhangzott Magyar Péter szombati tüntetésén.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/magyar-peter-partizan-interju.inbox800x450.jpg)
Megérkezett Magyar Péter reakciója
Hivatkozás másolásaNem kellett sokat várni Magyar Péter válaszára sem, aki megszólalt az állítólagos jogsértéssel kapcsolatban. Magyar a Blikknek elmondta, megkérdezték az Artisjust, hogy mi a teendőjük.
"Megkerestük még a demonstráció előtt az Artisjust, amely a szerzői jogokat hivatott érvényesíteni, hogy előzetesen szükséges-e engedélyt kérnünk a dalok lejátszására. Azt a tájékoztatást adták, hogy nincs ilyen kötelezettségünk"
- fogalmazott Magyar.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.