A végzés nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezett.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/borton-2-1.inbox800x450.jpeg)
Nem bocsátotta feltételes szabadságra a lúgos orvosként ismertté vált Bene Krisztiánt a bíróság – írta a Fővárosi Törvényszék közleménye.
A törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a pénteken megtartott meghallgatás eredményeként nem bocsátotta feltételes szabadságra B. Krisztiánt, aki a volt barátnőjét, Renner Erikát a szakítás miatt lúggal öntötte le. A bíró úgy ítélte meg, hogy az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében jelenleg nem bocsátható feltételes szabadságra.
A végzést az ügyészség tudomásul vette, az elítélt és védője fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.
Bene Krisztián 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele. Renner Erikát megkötözte, elkábította, és maró lúgot locsolt a nő nemi szervére és annak környékére. A Budai Irgalmasrendi Kórház volt kórházigazgatóját összesen hatszor ítélték el, a büntetőügy eljárási furcsaságokat is tartalmazott, ám végül, 2018-ban Bene jogerősen 11 év börtönbüntetést kapott, és örökre eltiltották az orvosi hivatástól is - idézi fel a Telex.
Az orvosnak 25 milliós kártérítést is kellett fizetnie a nőnek.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.