A Lidl-nek elege lett abból, hogy sokan a parkolóban hagyták az autójukat úgy, hogy nem is vásárolni érkeztek, ezzel pedig megnehezítették a parkolást azok számára, akik az áruházba szerettek volna menni. A kiskereskedelmi lánc most drasztikus döntést hozott: néhány üzletüknél jelentősen emelnek a parkolási díjon.
A Lidl bejelentése szerint a parkolási díjak például a Csalogány utcai üzleténél változnak: az első óra ingyenes lesz, de a második óra már 1500 forintba kerül, a harmadik órától pedig 15 ezer forintos napidíjat szednek.
Fizetős a parkolás a második órától Budapesten a XIV. kerületi Mogyoródi út 23–29., a XV. kerületi Erdőkerülő u. 26., a VIII. kerületi Hungária krt. 26., a VIII. kerületi Teleki tér 1., és a III. kerületi Huszti út 20. szám alatt található boltoknál, illetve vidéken az érdi Diósdi u. 2–4., a ceglédi Törteli út 2., a kecskeméti Izsáki út 2., a pécsi Siklósi út 52/A és Lázár Vilmos u. 10., a szegedi Makkosházi krt. 21. és a váci Naszály utca 20. szám alatt található Lidl üzleteknél - írja a Pénzcentrum. Ezen üzletek esetében a parkoló használata az első órában ingyenes, a második órában 1500 forint, majd a két órát meghaladó parkolás esetén az üzlet napi zárásáig 2500 forint díjat kell fizetni. A friss tájékoztatás szerint a Csalogány utcai üzlet esetében 15 ezer forintos napidíj bevezetésére kerül sor a harmadik megkezdett óra után.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Megjött a hír, amire sokan vártak: így zárja a hetet a forint Pénteken erősödött a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és a hetet is nyereséggel fejezte be.
- Puzsér Róbert váratlan bejelentése: idén is el akart indulni a főpolgármesterségért A publicista az ATV műsorában jelentette be, hogy a Hard Talk nevű pódiumbeszélgetésre mindhárom főpolgármester-jelöltet meghívta, egyelőre Karácsony Gergely és Vitézy Dávid jelezte, hogy részt vesz az eseményen. Sőt kiderült, eredetileg ő is el akart indulni a főpolgármesteri székért az idei választáson.
- Rettenetes hír jött a magyar hajléktalanokról: rosszabb a helyzet, mint bárki gondolta volna A hajléktalanok körében végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint egyre több közöttük az idős, beteg, munkaképtelen ember.
- Brutális baleset történt a 4-es főúton, teljes útzárt van Kenderesnél Halálos baleset történt péntek délután Kenderes külterületén, a 4-es számú főút 136-os kilométerszelvényénél. Az érintett útszakaszon teljes útlezárás van - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.