Az orosz hadsereg négy irányított légibombával újabb súlyos csapást mért a kelet-ukrajnai Harkiv városra, eltaláltak egy többszintes lakóházat, amelyben a legfrissebb adatok szerint három ember életét vesztette, 56-an megsebesültek, köztük három gyermek - közölte vasárnap a Harkiv megyei ügyészség.
Ukrajna második legnagyobb városa ellen a támadás még szombaton történt. Vasárnap délután ismét irányított légibombákkal mért csapást az orosz haderő Harkivra. Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója közölte, hogy életét vesztette egy 73 éves férfi, és 11-en megsebesültek. Ihor Terehov harkivi polgármester tájékoztatása szerint találat ért egy lakóépületet és egy gyermeknevelési intézményt.
"Harkivban még mindig folyik a romok eltakarítása azon a helyen, ahol az egyik légibomba becsapódott. Egy másik bomba teljesen romba döntött egy lakóépületet a város központi részén, a buszpályaudvar közelében" - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még a szombati légicsapás után közzétett videóüzenetében, terrortámadásnak minősítve a támadást. Hozzátette, hogy csak június eleje óta az orosz hadsereg több mint kétezernégyszáz irányított bombát vetett be Ukrajna ellen, ebből mintegy hétszázzal a harkivi régiót támadták - írja az MTI.
Ruszlan Kravcsenko, Kijev megye kormányzója a Facebookon vasárnap arról tájékoztatott, hogy rakéták csapódtak be a régióban, és ezek repeszei az egyik településen károkat okoztak lakóépületekben, valamint két ember könnyebben megsebesült.
A Naftohaz ukrán állami gázszolgáltató vállalat szintén a Facebookon arról adott hírt, hogy szombat este az orosz erők rakétával támadták a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszkot, és ennek következtében károk keletkeztek a város olaj- és gázipari műszaki egyetemének 14 épületében. "Az előzetes felmérés szerint 815 ablakot, 25 bejárati ajtót és 1160 négyzetméternyi tetőt rongáltak meg a rakétabecsapódások" - írta a cég, hozzátéve, hogy segít a megrongálódott egyetemi épületek helyreállításában.
Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka a Telegramon közölte, hogy vasárnapra virradóan az ukrán légierő három támadó orosz Kalibr rakétából lelőtt kettőt Kijev környékének légterében.
Az ukrán vezérkar arról számolt be, hogy a légierő sikeres csapást mért egy orosz gépesített lövészezred irányítási pontjára az oroszországi Belgorodi területen lévő Nyehotyejevka településen. A csapás következtében a célpont megsemmisült - tette hozzá a kijevi katonai vezetés.
Az ukrán légierő olyan műholdfelvételeket tett közzé a Telegramon, amelyek megerősítik, hogy az ukrán erők az oroszországi krasznodari régióban péntekre virradóan megsemmisítettek egy Sahid drónokat tároló raktárt és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát.
A vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége több mint 534 ezer. Az ukrán erők szombaton megsemmisítettek egyebek mellett tíz orosz harckocsit, hét tüzérségi és két légvédelmi rendszert, továbbá ötven drónt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Már megint feszengetik a határokat Putyinék: Alaszka védelmi övezetében észleltek négy orosz gépet Áthaladt négy orosz katonai repülőgép hétfőn az alaszkai védelmi azonosító zónán - adta hírül az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (Norad). A hétfői észlelés már az ötödik ilyen incidens szeptemberben.
- Igazi sokk érte a vásárlókat az üzletekben: majdnem kétszer annyiba kerül egy népszerű zöldség Tíz nap alatt 100 százalékkal drágult a kígyóuborka a lengyel nagybani piacokon, ami a hatalmas kínálati hiánynak is köszönhető.
- Fél Hollywood retteghet? Rengeteg sztár részt vett annak idején a letartóztatott P. Diddy bulijain P. Diddy bulijain rengeteg híresség részt vett, köztük volt Leonardo DiCaprio is.
- Mindenkit lesokkol a méreteivel a világ legnagyobb gilisztája A világ legnagyobb gilisztája lenyűgöző méreteivel rácáfol minden elképzelésünkre ezekről a szerény állatokról.