Az orosz erők csapást mértek vasárnap délelőtt a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, Izjum közelében lévő Andrijivka településre, aminek következtében két idős ember, egy 76 éves nő és egy 85 éves férfi megsérült - közölte a régió kormányzói hivatala a Telegramon.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/orosz-ukran-haboru-raketa-tamadas-harkiv.inbox800x450.jpg)
A hivatal hozzátette, hogy az előzetes információk szerint irányított légibombával mért csapást az orosz hadsereg. Egy lakóház megrongálódott és tűzbe borult.
Roman Mrocsko, a Herszon katonai közigazgatásának vezetője reggel tájékoztatott arról, hogy a városban robbanások történtek. Szavai szerint az orosz hadsereg támadja Herszont a megye általuk megszállt részéből. A régió kormányzói hivatala közölte, hogy szombaton egy helyi lakos sérült meg orosz ágyúzások miatt.
A szomszédos megye székhelyéről, Odesszából is robbanásokat jelentettek. Az ukrán hadsereg légiriadó közben jelentette, hogy egy "nagy sebességű célpont" tart a város felé. Károkról és áldozatokról egyelőre sem Herszonból, sem Odesszából nem érkezett hír.
Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka a Telegramon azt írta, hogy az Ukrajnát éjszaka támadó 25 Sahid csapásmérő drónból 24-et megsemmisítettek. A déli Mikolajiv város közelében egy lelőtt drón roncsai tüzet okoztak egy ipari raktárban, de senki sem sérült meg.
Szerhij Liszak, a keleti országrészben lévő Dnyipropetrovszk megye kormányzója arról számolt be a Telegramon, hogy a múlt éjjel az ukrán erők lelőttek egy robotrepülőgépet és két Sahid drónt a régió felett.
Az ukrán vezérkar legfrissebb vasárnapi adatai szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelítette az 510 ezret. Az ukrán erők szombaton megsemmisítettek egyebek mellett 25 orosz harckocsit, 49 tüzérségi és hat légvédelmi rendszert, valamint 82 drónt.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.