Laár András 15 évnyi házasság után döntött úgy, hogy elhagyja a feleségét, Katát.
Bár úgy tűnt, Laár András harmadik feleségében, Katában életre szóló társat talált, 69 évesen ismét új életet kell kezdenie. A humorista ugyanis hosszas vívódás után néhány héttel ezelőtt elköltözött a családi házból, és könnyen lehet, ez a kapcsolat is válással ér véget – írja a Blikk.
Pedig sokáig úgy tűnt, nemcsak a magánéletben, de a munkában is remekül kiegészítette egymást András és Kata. Mivel mind a kettőjüket komolyan foglalkoztatták a lélek rejtelmei, az asztrológia, és a spiritualítás, többször adtak közös koncerteket és indítottak saját YouTube-műsort a témában. Úgy tűnt, békében, harmóniában és szeretetben élik a mindennapjaikat közös fiukkal, a 13 éves Buda Illéssel együtt – írja a lap.
A kapcsolatuknak azonban úgy tűnik, végleg vége, a zenész és humorista ugyanis már el is költözött a családi házból és a válást fontolgatja. A pár egy barátja szerint bár kifele nem mutatták, már jó ideje gondokkal küzdöttek.
"Lemondtam a magánéleti zűrzavarokról is. A közelmúltban elköltöztem a feleségemtől, akivel tizenöt éven át zűrzavarban éltem. Nem egy másik nő miatt jöttem el, és nem is keresek most új párkapcsolatot. Most a békesség irányába megyek, és nagyon jól érzem magam egyedül" – fogalmazott Laár néhány nappal ezelőtt egy interjúban.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló videón, ahogy a Duna elárasztja Varga Viktor házát Varga Viktor énekes sokkoló videókkal mutatta be, mit tesz otthonával az árvíz.
- Sokkolta a rajongóit a népszerű rádiós: rákkal diagnosztizálták Jamie Theakston rádiós műsorvezetőt rákkal diagnosztizálták.
- Megőrültek ettől a hírtől a rajongók! Egyszerűen elképesztő dobásra készül a Coldplay A Coldplay megerősítette, hogy két koncertet adnak Hullban, mielőtt jövő augusztusban a Wembley felé vennék az irányt.
- Bocsánatot kért az agresszív énekes a megütött gitárostól: „megbocsáthatatlanul viselkedtem” A Jane's Addiction énekese, Perry Farrell bocsánatot kért zenekari társaitól és a rajongóktól „megbocsáthatatlan viselkedéséért” néhány órával azután, hogy az újjáalakult együttes turnéjának második felét lemondták, miután pénteken verekedés tört ki a színpadon.