Itt az éghajlatváltozás és az egyre melegebb nyarak következménye közül egy újabb. A Hyalomma nevű kullancs is megjelent Magyarországon, ami azért szomorú, mert nagyon sok kórokozót hordozhat, ami alaposan megkeserítheti a túrázók életét.
A hordozott betegségek között ott van például a Krími-Kongói vérzéses lázat okozó vírus is, ami állatra és emberre is rendkívül veszélyes.
- írja az Origo.
Fontos tulajdonságuk, hogy leginkább a testnyílások területén telepednek meg és egy nagyobb méretű gazdatesten akár kullancs is élősködhet.
A portál még azt is megjegyzi, hogy mivel ennek a kullancsfajtának sok másikkal ellentétben a három átalakulási fázis során csupán két gazdára van szüksége, nagyon gyorsan terjed, illetve szaporodik.
Kapcsolódó cikkek
- Veszélyben vagyunk: rákkeltő anyagokkal van tele a levegő az autóban Egy új tanulmány szerint az autók üléseiben található égésgátló vegyszerek rákkeltő anyagokat bocsáthatnak ki. A kutatók, akik eredményeiket az Environmental Science and Technology című folyóiratban tették közzé, 101 elektromos, gáz- és hibrid autót vizsgáltak meg az Egyesült Államok 30 államában 2015 és 2022 között gyártott modellekben.
- Probléma lépett fel az agyi chippel, amit Elon Muskék beültettek egy emberbe Mint ismert, Elon Musk január végén bejelentette, hogy a Neuralink nevű cége először ültetett be sikeresen egy vezeték nélküli agyi chipet egy emberbe. Mint kiderült, a 29 éves Noland Arbaugh agyába ültették be az első chipet, aki nyolc évvel ezelőtti búvárbalesete miatt válltól lefelé lebénult. Most azonban problémák léptek fel.
- Ha ez igaz, rettenetes nyarunk lesz A kánikulától rettegőknek nincs jó hírünk.
- Halálos hőség tombol a Földön, a tudósok figyelmeztetnek Folytatódik a rendkívüli globális hőség: a múlt hónapban a világ a valaha mért legmelegebb áprilisát élte át, a tudósok pedig arra figyelmeztetnek, hogy 2024-ben a második egymást követő évben is megdőlhetnek a hőrekordok.