Kulcsár Edina büszke kismama, nem is tagadhatná. Van mire, hiszen a harmadik gyermekét várja, csodaszép a fotókon. Mire legyen büszke az ember, ha nem erre!?
Legutóbb az Instagram oldalán arról számolt be, hogy mekkora a hasa. Sőt, egy kicsit tovább is ment, próbálta edukálni a rajongóit.
"Az első 2 várandósságomnál sem volt kicsi a pocakom, de a mostani babavárásom abszolút viszi a prímet méretek szempontjából. Azt mondják, hogy minden egyes várandósság alkalmával, egyre nagyobb és nagyobb a pocak. Az eddigi tapasztalataim alapján ezt abszolút alá tudom támasztani" - írta a fotó mellé.
Azonnal kezdtek is záporozni az ellenkomentek, szinte kitört a háború. "Hát, rám például egyáltalán nem igaz ez. Hiába második baba ,egy kicsivel sem nagyobb a pocakom, mint kisfiamnál volt. Ugyanakkora vagy kisebb. Pedig a becslések alapján nagyobb baba lesz a kislányom, mint kisfiam volt.. Bár a pocak mérete semmit nem jelent, lehet kicsi pocakban nagy baba, amíg nagyban lehet kicsi baba." - írta Kulcsár Edina egyik követője.
"Én most várom a masodik kisfiam 38. hét vége felé járunk. Nekem kisebb a pocakom, mint az elsővel volt. Pedig most is 20kgot hiztam" - írta egy másik. Persze volt, aki igazat adott a hírességnek.
"Nálam is igaz az 1. se volt piskóta de a 2.nál alig bírtam megmoccanni akkora volt, 3.-at ebből kifolyólag szerintem nem vállalok mert kidurranok." A végén pedig egy kommentelő lezárta a vitát. "Nagyon szép kismama vagy.Erőt egészséget mamának babának." Csatlakozunk!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.