Hirdetés

Most kapaszkodjon meg: Kulcsár Edina és G.w.M kislánya arany babakocsit kapott

Garai Kitti portré Garai Kitti

Az egykori szépségkirálynő azt is elmesélte, hogy a büszke édesapa már Gucci-ruhákat is akart vásárolni a picinek, ám ő erről lebeszélte.

Kulcsár Edina és G.w.M első közös gyermeke hamarosan megszületik, így a párost sürgette az idő, hogy új otthont találjanak maguknak. Nos, úgy tűnik, hogy megtalálták álmaik otthonát: egy olyan kertes, családi házra esett a választásuk, ahol saját gyermekeikkel és első közös babájukkal együtt kényelmesen elférhetnek.

Mint ismert, a házaspár egy évvel ezelőtt költözött össze egy belvárosi albérletbe. Akkor Edina úgy nyilatkozott ezzel kapcsolatban, hogy még nem terveznek új otthonba költözni, ugyanis korainak tartják, hogy közös házat vegyenek. De kislányuk érkezése sok mindent megváltoztatott, és nagyon úgy tűnik, hogy vettek együtt egy házat.

Edina ugyanis a napokban egy ház kertjéből jelentkezett be Instagram-történetében, G.w.M pedig új kutyájukról szóló posztjában úgy reagált egy kommentelőnek, hogy a kutyust nem egy lakásba viszi haza. "Házőrző lesz, nem lakásőrző" - írta.

A Blikk információi szerint új otthonuk Szigetszentmiklóson található, ugyanott, ahol Edina volt férje, Csuti is lakik. A lap megkereste az egykori szépségkirálynőt, ám az új otthonukról nem akart beszélni, azonban arról beszámolt, hogy hamarosan elkészül a születendő pici, Amara szobája. 

Jól állunk az előkészületekkel. Megvan már a babakocsink, ami Márk kérésére arany és fehér színű. Én szolidabbat választottam volna, de engedtem a férjemnek, és egyébként nekem is tetszik

- mesélte Edina, hozzátéve, hogy kislányának szinte teljesen új holmija lesznek, ugyanis Nina babadolgaiból szinte mindent odaadott a húgának, és a korábbi költözés miatt sok mindent le is passzoltak. Megjegyezte azt is, hogy rapper szerelmének fontos volt, hogy a kislányuknak teljesen új holmija legyenek. 

A szobájába már megérkeztek a bútorok, a férjem fogja őket összeszerelni, ragaszkodik ehhez, és ért is hozzá. Bár a fala rózsaszín lesz, de letisztult és egyszerű. A ruhái is ezt a vonalat képviselik majd. Márk szeretett volna már most Gucci-ruhákat vásárolni a picinek, de én feleslegesnek tartom ebben a korban, hiszen olyan hamar nőnek ilyenkor a babák, majd ráér, ha nagyobb lesz. Persze így is szép és minőségi dolgokat vettünk neki.

- részletezte Edina.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés