Kulcsár Edina és G.w.M., azaz Varga Márk is részt vesznek a Tv2 Párharc című új műsorában, melynek kapcsán arról kérdezték őket, hogy mitől félnek a legjobban. Mindketten őszintén beszéltek a legnagyobb félelmükről.
G.w.M. az első közös tévés szereplésükkel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy azért vállalták el a szereplést, mert egyébként is szeretnek együtt lenni, játszani, hülyéskedni. És a műsorban szeretnék megmérettetni magukat - olvasható a 24.hu oldalán.
Az az igazság, hogy eddig mindenhol azt mondtam, hogy nem félek semmitől, de amúgy nagyon sok mindentől félek. A legnagyobb félelmem, hogy elveszítem a szerelmem. Na, de viccet félretéve – mert ilyen úgysem fog bekövetkezni –, azért sok mindentől félek, például a mélységtől, a víztől. Úszni tudok, de kiskoromban bedobtak a mélyvízbe, hogy »tessék, tanulj meg úszni«, szóval ezt nem szeretem. Egyébként a magasságtól is félek, viszont ha van kamera, akkor felszívom magam
- fogalmazott a modell a félelmeivel kapcsolatban. Edina azt is elárulta, hogy egyáltalán nem tartanak a többi versenyzőtől, de minden lehetséges esetre felkészültek. Hozzátette, őt már eléggé megedzette az élet, így semmitől sem félnek.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.