A modell szerint ezzel próbálja kizárni a rosszakarókat.
Már mi is írtunk arról, hogy elindult Kulcsár Edina fizetős realityje, rögtön G.w.M kórházi kálváriájával, ami azonnal nagy visszhangot váltott ki. Közben kiderült, hogy az exeknek is megvan erről a véleményük, ugyanis sem Szabó András Csuti, sem Nagy Melanie nem engedi, hogy a gyermekei részt vegyenek a valóságshow-ban.
Edina most a Blikknek arról mesélt, általában elsőként dobja fel neki az új funkciókat az Instagram és ha teheti, mihamarabb ki is próbál mindent, így szembesült az úgynevezett közvetítés-csatorna lehetőségével is.
Ezzel szerinte sokkal közvetlenebb kapcsolatot tud kialakítani a követőivel, ám szomorúan tapasztalta, hogy ezen csatorna tagjai között is vannak rosszindulatú felhasználók, akik az ott megosztott tartalmait tovább küldik. Ezért döntött úgy, hogy hamarosan fizetőssé teszi a csatorna tagságát: havonta kétezer forintért kér cserébe.
Mint mondja, ő is tagja egy hasonló csatornáknak, amelyek havonta 3 és 5 ezer forintba kerülnek, és nagyon sokat adnak neki, de ő egy elérhetőbb árkategóriát szeretne meghatározni, hiszen, mint mondja, nem a pénz motiválja ebben, csak egyfajta pajzsot szeretne maga köré húzni ezzel a funkcióval.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli hír: L. L. Junior exe már csak L. L. Junior ex-exe, ugyanis megint együtt vannak Lassan már lehetetlen követni a két sztár kapcsolatát.
- Friss hírek érkeztek Michael Schumacherről, megszólalt a család barátja Kiderült, hogyan tud a Forma-1-es legenda kommunikálni.
- Friss hírek érkeztek a balesetet szenvedett színésznőről: megszólalt az Országos Vérellátó Szolgálat Az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese tett nyilatkozatot a balesetet szenvedett Sallai Nóra ügyében.
- Weisz Fanniról csodálatos kismamafotó készült, a modell csak úgy ragyog Weisz Fanni kismamafotózáson járt, ahol csodálatos képek készültek a várandós modellről.