Az elmúlt hónapokban már kezdhettünk megnyugodni, azonban most a KSH újra aggasztó adatokat közölt.
Megszakadt a tavaly január óta tartó dezinfláció, most áprilisban ugyanis a tavaly év eleji csúcs óta először mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előző havinál magasabb mértékű áremelkedést éves alapon – írja a Világgazdaság.
A KSH péntek reggeli adatközlése szerint áprilisban a fogyasztói árak az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,7 százalékkal, míg a múlt hónaphoz képest 0,7 százalékkal emelkedtek. Mindkét adat magasabb a márciusinál, akkor a drágulás mértéke 3,6 százalékos volt.
A lap szerint az áremelkedés leginkább két tényezőre vezethető vissza. Egyrészt áprilisban jelentősen drágultak az üzemanyagárak, a KSH adatai szerint egy hónap alatt 3,5 százalékkal az előző hónaphoz képest. Ez önmagában legalább 0,2 százalékpontot adott hozzá a havi inflációhoz. Ugyancsak magyarázatot ad az infláció gyorsulására a szolgáltatások áremelkedése, amely egyre inkább fűti a hazai inflációt.
Jó hír viszont, és ezt a KSH mostani jelentése is megállapítja, hogy az élelmiszereknél egyre kisebb a drágulás mértéke, ezúttal mindössze 1 százalékos volt éves alapon.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Tragédia Miskolcon, rohantak a mentők egy kirándulóhoz Sérült kirándulón segítettek a tűzoltók Miskolcon.
- Elképesztő felvétel: forgalommal szemben vágtatott egy csapat ló az az M5-ösön Öt elszabadult ló vette birtokba az M5-ös autópálya Budapestről kifelé vezető szakaszát. Az állatok nemcsak a forgalmat akadályozták, de jelentős veszélyt is jelentettek a sztrádán. Végül egy kamionos volt az, aki megakadályozta, hogy baleset történjen.
- Ilyet is ritkán látni: visszatáncolt a kormány egy korábbi bejelentéstől, akkora volt az elégedetlenség Pénteken derült ki, hogy egy törvényjavaslat-tervezet szerint a kormány szigorítana az idősek ingyenes fogászati ellátásának rendszerén. Azonban a családügyi szervek és az Idősek Tanácsának érvei után úgy döntött a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz (KIM), hogy mégsem vezetik be a korhatáremelést.
- Ezt a szabályt rengetegen nem ismerik, pedig a megszegése durva büntetéssel járhat Szabálysértésnek minősül és akár 65 ezer forint bírság vagy elzárás is járhat annak, aki a szemetesekből vagy az utcáról összegyűjtött visszaváltható palackokat dobja be a gyűjtőkbe.