Olyan dolgot mesélt el a múltjából, amit talán el sem hisz az, aki mindig csak sztárséfként ismerte őt.
Az utóbbi hetekben szinte csak válása miatt írtak a lapok Krausz Gáborról, miközben volt párja, Tóth Gabi igen hamar továbblépett. Azonban mint kiderült, a sztárséf a Dancing with the Stars-ban fog szerepelni Mikes Anna párjaként. Közben pedig a Séfek Séfe ötödik évadában is szerepel, ahol korábban egy gyerekkori traumájáról is vallott.
Azonban volt idő, amikor a műsor zsűritagjai, vagyis Krausz Gábor, Vomberg Frigyes és Wolf András is kezdők voltak a konyhában, írja a Bors.
Krausz Gábor az érettségi után kezdett elmélyülni a gasztronómia világában. Rengeteget küzdött, hogy bekerüljön a legjobbak közé, de szerencsére ennek meglett a gyümölcse. Mint mondta, eleinte egy szerényebb étteremben dolgozott, ami "megakadt a finomfőzeléknél". Két hónapig nem is adtak a kezébe kést, csak krumplit és hagymát pucolt nap mint nap.
"Később szerencsére bejutottam a Gundel Étterembe, ahol Kalla Kálmán volt a séf. Azért itt is voltak szívatások, de még saját magamat is szívattam: egyszer Kálmán séf híres ételét, a Kalla csirkét kellett megcsinálnunk. 12 percig kellett volna sütni a húst, de ez valahogy elmaradt. A séf úr nem volt bent, ezért az alatta dolgozó séf azt mondta, hogy gyorsan tegyem be a mikróba, jó lesz az úgy! Abban a pillanatban, amikor csipogott a mikró, megjelent Kalla Kálmán. Sosem felejtem el, ahogyan akkor rám nézett! Azt mondta: »Drága fiam, meggyaláztad az ételem!« Akkor megfogadtam, hogy ilyet soha többé nem csinálok"
– mesélte a hot! magazinnak.
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas autóbalesetet szenvedett Gálvölgyi János Még az autójából is kirepült a Kossuth-díjas színész.
- Gáspár Győző megadta a módját, így szurkolt a Fradinak - fotó Nem akármilyen szerelést választott.
- Nem jutott szóhoz Majoros Hajnalka: ezzel fogadta őt Majka Hatalmas volt az öröm.
- Mindenki ugrásra készen figyeli, mi történik Kulcsár Edina és G.w.M körül Nagyon-nagyon furcsa, amit péntek reggel láthattak a rajongók.