A román egészségügyi minisztérium a koronavírus és más légúti fertőzések terjedésének megfékezése érdekében arra kérte a közelgő tanévkezdés miatt a tanárokat, diákokat és szülőket, hogy viseljenek védőmaszkot az intézményekben és a többi óvintézkedést is tartsák be.
A tárca arra is felhívta a figyelmet, hogy a hideg évszakban gyakoriak a légúti fertőzések az iskolai közösségekben, és a közéjük tartozó koronavírus, valamint influenzavírus akár súlyos szövődményeket is okozhat, főleg akkor, ha más betegségekben is szenvednek az érintettek - írja az ATV az MTI-re hivatkozva.
A közleményben kiemelték a higiéniai szabályok betartásának fontosságát, illetve részletesen kitértek arra is, hogyha valakinek köhögnie vagy tüsszentenie kell, akkor minden esetben papírzsebkendővel vagy könyékhajlatával takarja el az arcát. Továbbra is ajánlott a másfél méteres távolságot betartani egymás között a zárt terekben, míg a zsúfolt termekben arra kérnek mindenkit, hogy viseljenek védőmaszkot.
A kormány a szülőket pedig arra kéri, hogy a beteg gyerekeket ne küldjék iskolába, menjenek orvoshoz és különítsék el őket, ha légúti fertőzéses tüneteik vannak. Ezek mellett a minisztérium a koronavírus és az influenza elleni védőoltás felvételét is szorgalmazza a diákok és a tanárok körében is. Az egészségügyi miniszter arról is beszélt, hogy kizártnak tartják, hogy egy újabb járványhullám miatt fel ismét be kellene vezetniük az online oktatást.
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.