Az RTL Drága örökösök című sorozatának szereplője, Király Attila biciklin ült, amikor ütközött egy autóval. A szörnyű karambolban a színésznek leszakadt a kulcscsontja.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/kiraly-attila-szinesz.inbox800x450.jpg)
A Jászai Mari Színház számolt be a közösségi oldalán arról, hogy június közepéig elmaradnak Király Attila előadásai kerékpárbalesete miatt. A színész most elmondta, hogy pontosan hogy is történt a szörnyű baleset, amelyben leszakadt a kulcscsontja.
Érden lakom, és hétfő délelőtt elmentem bringázni a városba. Nagyjából fél órán át felfelé teljes erőből tekertem, majd ugyanilyen sebességgel kezdtem el a lejtőn is gurulni. Volt egy kereszteződés, ahol nem láttam senkit, és csak benéztem, de nem lassítottam. Ugyanilyen magabiztossággal ért oda egy autós is. Bár nekem volt elsőbbségem, ő sem vett észre, és olyan erővel belementem oldalról az autójába, hogy az be is horpadt. Hatalmas mázli, hogy sem a gerincem, sem a csípőm nem tört el. Az autóban ülő hölgy is megijedt, nagyon készséges volt, hívta a mentőket, akik bevittek a Szent János Kórházba. Az ütközés során a bal vállamban elpattantak el az inak és leszakadt a kulcscsontom. Még aznap megműtöttek, drótokkal rögzítették a vállamat. Néhány napja itthon gyógyulok
- mesélte a Blikknek a színész, aki arról is beszélt, hogy a fájdalmai elviselhetőek, de a vállán tíz napig kell a rögzítőt viselnie, ami nagyban megnehezíti az életét.
"Használhatatlan vagyok, minden kétszer annyi időbe telik. Sajnálom, hogy így alakult, de a történtek ellenére összességében nincs rossz kedvem. Inkább hálát és életörömöt érzek, amiért ennyivel megúsztam. Mondhatni újjászülettem. Mindent megteszek majd, hogy hamar rendbe jöjjek, nincs több hónapom erre. Három hét múlva veszik ki a drótokat, utána jön a gyógytorna, remélem, hamar visszaállhatok a színházba" - fogalmazott, hozzátéve, hogy bízik abban, hogy minél előbb újra elkezdhet sportolni is, az utóbbi időben ugyanis 15 kilótól szabadult meg, amelyben az egészséges étrend és a mozgás segített.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.