A Balaton idén nyáron fel fog robbanni, ha a Balaton Sound résztvevőin múlik, de a szabadstrandok szűkülése egyre nagyobb problémát jelent. Ám nem ez a legnagyobb gond.
A Naphire.hu is beszámolt arról, hogy az Orbán-kormány riadót fújt. Navracsics Tibor szerint el kell dönteni, hogy a Balaton lakóhely marad-e, vagy Floridához hasonlóan a gazdag nyugdíjasok pihenőhelye lesz.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/fonyod-erzsbet-tabor-balaton.inbox800x450.jpg)
A budapesti öreg gazdag népesség lemegy a Balatonra és felvásárolja a házakat, a Balaton menti településeken lakó fiatalok pedig nem tudják elkezdeni az életüket, nem tudnak lakást, házat venni, következésképpen elköltöznek onnan. A helyzetet súlyosbítja, hogy a jelenség ma már nemcsak a tópartot érinti, hanem a háttértelepüléseket is - tette hozzá a miniszter a 24.hu szerint.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/navracsics-tibor.inbox800x450.jpg)
Kiemelte azt is a miniszter, hogy a cél az, hogy 2030-ra Magyarország bekerüljön az öt legélhetőbb uniós ország közé. Ez pedig elmondása szerint területfejlesztési szempontból azt jelenti, hogy a területi egyenlőségeket csillapítani kell. Az egyik fontos feladat pedig az lenne, hogy fokozzák a vidéki népességmegtartás erejét.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.