Hirdetés

Megviselte a beiktatás a királynőt, elmaradt a Titkos Tanács ülése

Morvay Péter portré Morvay Péter

Orvosai tanácsára elhalasztott egy fontos találkozót II. Erzsébet.

Hivatkozás másolása

A 96 éves uralkodónak a Titkos Tanács ülésén kellett volna elnökölnie, de ezt a programot elhalasztották.

A Titkos Tanács, más néven Királyi Államtanács vagy Az uralkodó magántanácsa (angolul: Privy Council) egy olyan ősi tanácsadói testület, amely az Egyesült Királyság uralkodói mellett működik.

Ezen vett volna részt az uralko, aki június óta a héten jelent meg először a nyilvánosság előtt, amikor a skóciai Balmoral kastélyban fogadta a leköszönő és az új brit miniszterelnököt.

A találkozók politikai jelentőségét az adja, hogy hivatalosan a parlamenti szavazás után az uralkodónak kell kineveznie Nagy-Britannia kormányfőjét.

Ez a program – amelyről fényképek is megjelentek – azonban annyira kimerítette a királynőt, hogy az újabb megbeszélést orvosai tanácsára már nem vállalhatta. Kórházba azonban nem kellett mennie, így az uralkodó továbbra is a kedvenc kastélyában pihenhet.

„Ez azt jelenti, hogy a Titkos Tanács szerdára tervezett ülését át kell szervezni”

- közölte az uralkodói hivatal. A Titkos Tanács ülésén ülésén az új miniszterelnök, Liz Truss letette volna az esküt mint a kincstár első lordja - ez az egyik hivatalos címe -, és a kabinet új minisztereit is feleskették volna titkos tanácsosokként.

A váratlan döntés azonban valószínűleg újabb aggodalmakat válthat ki a királynő egészségével kapcsolatban, aki idén töltötte be uralkodásának 70. évfordulóját.

A királynő tavaly év vége óta „epizodikus mozgásszervi problémáktól” szenved, és februárban COVID-fertőzésen is átesett. A közelmúltban több jelentős eseményt is kihagyott, köztük a parlamenti ülésszak megnyitóját és a platinajubileumi koncertet.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés