III. Károly az új uralkodó - kiadta első hivatalos közleményét II. Erzsébet halála után a király
Ahogy arról korábban beszámoltunk, 96 éves korában meghalt II. Erzsébet királynő - jelentette be csütörtök kora este a brit királyi család a hivatalos Twitter-oldalán. Mint írták, a királynő ma délután békésen hunyt el Balmoralban. Az uralkodótól a magyar vezetők is búcsút vettek a közösségi médiában.
II. Erzsébet utódja a legidősebb fia, Károly walesi herceg, így ő követi a trónon, aki 73 évesen a legidősebben hatalomra kerülő király. Időközben a BBC News megerősítette, hogy az új uralkodó nem tér el a protokolltól, így III. Károly király néven fogja elfoglalni a brit trónt. Károlyt pedig a legidősebb fia, azaz Vilmos cambridge-i herceg követheti az öröklés szabályai szerint.
A brit királyi család hivatalos Twitter-oldalán a királynő halálhírének bejelentése után kiemelte, a király és felesége ma este még Balmoralban marad, holnap azonban visszautaznak Londonba, ahol már elkezdett gyülekezni a gyászoló tömeg a Buckingham-palota előtt. Károly később az első hivatalos közleményét is kiadta királyként:
Ebben úgy fogalmazott, hogy a szeretett édesanyja, Őfelsége, a királynő halála nagy szomorúsággal tölti el őt és a családja minden tagját. "Mélységesen gyászoljuk egy nagyra becsült uralkodónő és egy nagyon szeretett édesanya halálát. Tudom, hogy veszteségét az egész országot, a Nemzetközösségeket, valamint számtalan embert nagyon mélyen érint" - írta Károly.
Hozzátette, a gyász és a változás ezen időszakában a családjával együtt fog vigasztalódni és próbálnak erőt meríteni abból a tudatból, hogy a királynőt oly sokan tisztelték és szerették.
Kapcsolódó cikkek
- Netanjahu kirúgja a Hamász elleni háborút vezető miniszterét? Izraeli sajtóértesülések szerint Netanjahu munkatársai tárgyalásokat folytatnak az Egyesült Jobboldal elnökével, Gideon Sa'arral Gallant leváltásáról.
- Putyin meglépte, súlyos döntést hozott az orosz hadsereggel kapcsolatban Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
- Rendkívüli hír: 5,2-es földrengés volt a szomszédunkban Földrengés rázta meg Románia keleti részét hétfőn délután Vrancea szeizmikus térségében - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
- Mégis mire készül Putyin? Brutális erősítést kap az orosz hadsereg 180 ezer emberrel, 1,5 millió főre növeli Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz haderő méretét.