Kiderült, hol tartózkodik most Károly király.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/iii-karoly-kiraly-kamilla-kiralyne.inbox800x450.jpg)
Mint azt a naphire.hu is megírta, a Buckhingam-palota hétfőn közölte a szomorú hírt, miszerint III. Károly király rákkal küzd. A palota közleménye szerint az uralkodó hétfőn megkezdte a "rendszeres kezeléseket", ám a rák típusát nem közölték. Arról is írtunk, hogy Harry herceg kedden landolt Londonban, hogy meglátogassa az édesapját, azonban szerdán már haza is utazott az Egyesült Államokba a feleségéhez.
Most pedig kiderült az is, hogy amíg Vilmos herceg és Anna hercegnő egész nap a család hivatalos elfoglaltságain vettek részt, addig Károly király sandringhami királyi birtokon tartózkodott.
A BBC azt írja, Károly király és felesége, Kamilla királyné helikopterrel utaztak a norfolki birtokra szerdán, amely mintegy 160 kilométerre északra fekszik a Clarence House-tól, a király londoni otthonától.
Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy a király meddig tervez a 20 ezer hektáros birtokon maradni, azonban az nem ritka, hogy a királyi család tagjai a vidéki otthonban húzódnak meg, hogy elmeneküljenek a reflektorfény elől, vagy pihenjek egy-egy orvosi kezelés után.
A király néhai édesanyja, II. Erzsébet is gyakran látogatta a nyaralóhelyet, amikor kórházi kezelések után lábadozott.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.