Hirdetés

Most lehet, hogy iszonyú nagy bajba kerül a pedofilmosdató K. Endre: vizsgálódik a rendőrség

Nap Híre portré Nap Híre

Valószínűleg nem gondolta, hogy nagyon megütheti a bokáját, miután gusztustalan módon megpróbálta rávenni az egyik egykori áldozatot, hogy segítsen a nevét tisztára mosni.

Mi is megírtuk, hogy hiába kavart hatalmas botrányt a kegyelmi ügy - amibe végül belebukott Novák Katalin és Varga Judit is, sőt, kiderült, hogy Balog Zoltánnak is köze lehetett a dologhoz - a pedofilmosdató K. Endre képtelen leállni. A férfi ugyanis hamis vallomásra akarta rávenni a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát, azt a fiút, akinek a vallomása néhány évvel ezelőtt nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekotthon volt igazgatóhelyettese börtönbe kerüljön. 

K. Endre először két hete kereste fel, hatezer forintot és egy doboz cigit adott neki és édesanyjának, be is vásárolt nekik. A fiú akkor belement, hogy videóra mondja, amit K. Endre kért tőle. Három felvétel is készült, amelyek a volt igazgatóhelyettes ártatlanságáról szóltak. Aztán néhány nappal később ismét találkoztak, akkor K. Endre az ügyvédjére hivatkozva arról beszélt, lehet, hogy szükség lenne egy új videóra is. Ezt a találkozót az RTL stábja rejtett kamerával rögzítette.

A Telex most azt írja, egy magánszemélytől feljelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra az RTL Házon kívül című műsorában leadott riportja miatt, amelyben bemutatták, hogyan próbálkozik K. Endre. 

A feljelentés tartalmát és a riportban elhangzottakat is vizsgálja a rendőrség.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés