Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, Britney Spears az új memoárjában mesélte el, hogy annak idején teherbe esett Justin Timberlake-től. Az énekesnő végül elvetette a babát, miután Timberlake azt mondta neki, még nem áll készen a családalapításra.
A könyvben azt írja az énekesnő, hogy nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy terhes, de egyáltalán nem élte meg rosszul. Mint írja, nagyon szerette Justint és biztos volt abban, hogy egyszer együtt alapítanak családot. Az énekes azonban közel sem így gondolta, Justin ugyanis nem örült a babának, azt mondta, túl fiatalok és nem állnak készen a gyerekvállalásra. “Biztos vagyok benne, hogy az emberek gyűlölni fognak ezért, de belementem, hogy elvetessem a babát. Nem tudom, ez volt-e a helyes döntés” - fogalmaz Britney Spears.
Bár Timberlake nem adott ki hivatalos nyilatkozatot, de egy ismerős elárulta, hogy az énekesnek mi a véleménye arról, hogy 23 év után kiderült a nagy titkuk.
"Justin a saját családjára összpontosít, és próbál nem foglalkozni azzal, hogy mi szól róla Britney memoárjában. Az elmúlt években próbálta a távolból támogatni Britney-t. Már oly rég volt, hogy randiztak, de a mai napig tiszteli őt. Justin és a felesége, Jessica csak azt szeretnék, hogy mindenki menjen tovább a saját útján, és fejlődjön, ahelyett, hogy folyton felhoznák a múltat" - mondta az ismerős, írja a Femina.
Kapcsolódó cikkek
- Hamarosan bemutatják Alec Baldwin elátkozott filmjét, itt vannak a részletek A Rust című filmet a jövő hónapban mutatják be egy lengyel filmfesztiválon, három évvel azután, hogy Halyna Hutchins operatőr meghalt a western forgatásán történt balesetben.
- Így még nem láttuk Palvin Barbit: a magyar szupermodell ezzel a fotóval nyűgözte le a követőit A magyar modell az elmúlt napokban igazán aktív volt a közösségi oldalán.
- Sokkolta a rajongókat Gisele Bündchen, felismerhetetlen lett a szupermodell A brazil szépség teljesen megváltoztatta a külsejét egy új fotósorozat kedvéért.
- Rendkívüli hír: L. L. Junior exe már csak L. L. Junior ex-exe, ugyanis megint együtt vannak Lassan már lehetetlen követni a két sztár kapcsolatát.