Hirdetés

Most érkezett: Sok ezer fiatal életét megkönnyítené az Orbán-kormány új terve

Nap Híre portré Nap Híre

A hírek szerint ingyenessé tennék a B-kategóriás jogosítvány megszerzését a fiatalok számára.

A Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kavinetiroda által jegyzett tervezetből kiderült, hogy az állam ingyenesen biztosítaná a B-kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek, illetve a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását. A HVG a tervezetet a kormány honlapján vette észre, amit társadalmi vitára bocsátottak. A 45 oldalas törvényjavaslatból kiderült, hogy 

az Orbán-kormány gyakorlatilag teljesen ingyenessé tenné a fiataloknak a jogosítvány megszerzését.

A lap kiemelte, hogy a kormány az állami szakképző intézményekben tanulókra és a középiskolákban tanulókra egyaránt vonatkozó ponttal egészítené ki a szakképzési és a köznevelési törvényt is. Hozzátették, a  jogszabály szövege alapján az állami támogatás érintené a közlekedési alapismeretek elsajátítását, ami a KRESZ-vizsgáig vezető elméleti oktatást jelentheti, valamint a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismereteket, ami pedig a vizsgáig előírt 29 gyakorlati órára vonatkozhat.

Így a néhány ezer forintos vizsgadíjakat leszámítva a teljes képzési költséget az állam fizetni, azonban az esetlegesen szükséges, bár a vizsga előtti plusz vezetői órákat vélhetően nem. 

A kormány a 20 év alattiak B-kategóriás jogosítványszerzéséhez eddig csak minimális összeggel járult hozzá. A bemutatott számlák alapján csak a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díjára lehetett legfeljebb 25 ezer forint költségtérítést igényelni az Államkincstáron keresztül.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés