Hirdetés

Újra egy halottat köszöntött Joe Biden a színpadról, majd a kijáratot kereste

Morvay Péter portré Morvay Péter

Az amerikai elnök legutóbbi beszédét a szokásos „Isten áldd meg Amerikát” szlogen helyett egészen furcsán fejezte be. Nem ez volt az első eset, hogy Biden megdöbbentette hallgatóságát.

Joe Biden a fegyvertartás kérdéséről tartott beszédet a Connecticut állambeli Hartford Egyetemen, amelyet a New York Post által megosztott videófelvétel tanúsága szerint zavarba ejtő módon azzal a mondattal fejezett be:

„Isten óvja a királynőt”

Biden újra a kijáratot kereste a színpadról a furcsa elköszönése után
Biden újra a kijáratot kereste a színpadról a furcsa elköszönése után THe White House

Az amerikai elnökök hagyományosan a „God bless America” („Isten áldja Amerikát”) mondattal zárják a beszédeiket, ezért érthetetlen, miért használta Biden a brit monarchiában szokásos formát, ahol ráadásul a tavaly elhunyt Erzsébet királynő helyett III. Károly uralkodik, így az ő üdvözlése amúgy is „God save the King”.

Az újságírók megpróbáltak választ kapni arra, mire gondolhatott az elnök a beszéd furcsa befejezésével. 

A Fehér Ház helyettes sajtótitkára, Olivia Dalton erre azt válaszolta, hogy Biden „valakire reagált a tömegben”, de konkrétumot nem mondott.

Az utóbbi időben egyre többen kérdőjelezik meg a 80 éves Joe Biden mentális és fizikai alkalmasságát az elnökségre, és tartanak attól, hogy helyt tud-e állni a hamarosan kezdődő választási kampányban.

Az elnök az utóbbi időben többször is elesett a nyilvánosság előtt – legutóbb a végzős hadiakadémiai hallgatók diplomaátadóján – és az is előfordult már, hogy a színpadról elhunyt embereket üdvözölt.

Tavaly szeptemberben 

„Hol van Jackie?” 

felkiáltással hozta zavarba hallgatóságát, amikor a néhai Jackie Walorski képviselőt kereste, annak ellenére, hogy nyilvánosan gyászolta halálát, sőt egy hónappal korábban még a családját is felhívta, hogy részvétét nyilvánítsa.

Ezért merültek fel olyan elképzelések, hogy Biden mellé olyan alelnökjelöltet állítsanak, aki segíti őt az újraválasztásban, majd egy gyors lemondás után át tudja venni tőle az elnökséget. 

Mint arról írtunk, olyan, egészen extrém vélemény is napvilágot látott, hogy ez a tartalék jelölt még akár Barack Obama is lehet, aki sokkal népszerűbb, mint Biden jelenlegi alelnöke, Kamala Harris.

A választási előkészültek része még a legfőbb rivális, Donald Trump félreállítása, legalábbis ezt állítja a Fox News elbocsátott műsorvezetője, Tucker Carlson legutóbbi, a Twitteren közzétett kommentárjában.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés