Szerbia-szerte terjedni kezdett a szamárköhögés, emellett Horvátországban és Montenegróban is folyamatosan nő a betegek száma. Éppen ezért már a magyar háziorvosok is aggódnak amiatt, hogy bármikor megjelenhet a járvány Magysarországon is.
Havasi Katalin, a Házi Gysermekorvosok Egyesületének elnöke szerint a fertőzés hazánkban is újra megjelenhet és elsősorban a legyengült immunrendszerű gysermekek lehetnek veszélyben, valamint azok a felnőttek, akiknek a védettsége az évek során csökkent. Mint mondta, a szamárköhögés súlysos betegség, ami olysan erőltetett, gyermekek számára kínzó köhögéssel jár, ami sok esetben oxigénhiányhoz, súlyos esetben akár halálhoz is vezethet.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/busz-gyerekek-pixabay.inbox800x450.jpg)
Ezért jó ideje Magyarországon kötelező védőoltást kapnak a csecsemők, majd később még egy emlékeztető oltást. Hazánkban a betegség már évtizedek óta egyáltalán nem fordul elő, mert kialakult a nyájimmunitás, azokat sem fenyegeti a veszély, akiknél a védettség szintje csökkent, mert nincs olyan beteg, akitől elkaphatná a fertőzést
- emelte ki a szakember, ám szerint könnyen előfordulhat,k hogy behurcolják az országba a fertőzést. Mindemellett hangsúlyozta, azért van szükség a korai oltásra, mert a szamárköhögésnél a gyerekek a legveszélyeztetettebbek.
Minél kisebb kapja el, annál rosszabb a gyógyulás esélye
- jelentette ki Havasi Katalin az Infostartnak, és azt is megjegysezte, hogy Magyarországon a szamárköhögés évtizedek óta nem szedett halálos áldozatot.
Kapcsolódó cikkek
- Rémisztő hír érkezett: újabb veszélyes kór ütötte fel a fejét, már két ember halálát okozta Először okozta ember halálát a Zika-vírushoz hasonló elváltozásokkal járó Oropouche-láz - jelentette be a brazil egészségügyi minisztérium csütörtökön két észak-brazíliai nő halára hivatkozva.
- Riadót fújtak: új halálos betegség terjed, már több áldozata is van Újabb gyógyíthatatlan betegség jelent veszélyt az emberekre. A koronavírus a mai napig jelen van az életünkbe, most pedig egy újabb komoly fertőzés ütötte fel a fejét, ami képes az emberekre is átterjedni.
- Nagy a baj, kitört az extrémhőség-járvány: az ENSZ felszólította az országokat António Guterres ENSZ-főtitkár csütörtökön felszólította az országokat, hogy cselekedjenek az általános éghajlatváltozás okozta "extrémhőség-járvány" ellen, pár nappal azután, hogy a világban rekordmeleget mértek.
- Megvan a boldog élet titka: azonnal tedd magadévá ezt az 5 szokást Ha körülnézel a környezetedben, azt láthatod, hogy egyesek félig telinek, mások félig üresnek látják a poharat. Azonban arról te magad dönthetsz, hogy miként szeretnéd élni az életed. Most kiderült, mi az az öt szokás, amivel boldogabbá tehetjük a napjainkat, így az egész életünket is.