Hirdetés

Sebezhetővé tette az izraeli támadás Iránt: a totális háború helyett eljöhet a béke a Közel-Keleten?

Virág Sára portré Virág Sára

Irán a szombat hajnalban indított izraeli támadás óta folyamatosan méri fel az országban okozott károkat. A teljes igazságot valószínűleg soha nem fogják felfedni, a támadás azonban sebezhetővé tette Iránt, így lehetőség nyílhat a helyzet tárgyalás általi megoldására is. 

Ahogy telik az idő a szombat hajnalban végrehajtott izraeli támadás óta, úgy változik folyamatosan Irán kommunikációja. A támadást követő első órákban a hivatalos álláspont úgy hangzott, hogy Iránnak sikerült visszavernie az izraeli támadást, a keletkezett károk pedig igen csekélyek voltak. Az ország félhivatalos hírügynöksége közölte, hogy mindössze 20 izraeli repülőgép vett részt a támadásban, az iráni légvédelem pedig minden megakadályozta abban, hogy belépjenek az országba. Szombaton napközben azonban alaposabban elkezdték feltérképezni az okozott károkat. Ismail Kosri tábornok, a Forradalmi Gárda magas rangú tisztviselője úgy fogalmazott: "Izrael meg fog fizetni ezért a támadásért, az embereknek pedig hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy az óvóhelyeken élnek."

Az azóta formálódó iráni helyzetértékelés kezd korrelálni az Egyesült Államok és Izrael megállapításaival: mindkét ország úgy vélte, hogy a támadás komoly károkat okozott Irán légvédelmi rendszereiben és rakétaprogramjában is. Hogy Irán reagál-e a támadásra, ezt a legfelsőbb vezető, Ali Khamenei ajatollah fogja eldönteni, a vasárnapi beszéde alapján azonban ezt nem lehetett eldönteni – írja a Times of Israel

Egy dolog azonban egyértelműnek tűnik: Irán komolyabb csapást szenvedett el, mint amire számított.

Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Teheránt, hogy ne válaszoljon az izraeli csapásra, Lloyd Austin védelmi miniszter pedig úgy fogalmazott: "Iránnak nem szabad elkövetnie azt a hibát, hogy válaszcsapást hajt végre". Joe Biden arról beszélt az újságíróknak, hogy úgy tűnik, Izrael csak katonai célpontokat talált el, és hozzátette, reméli, hogy ezzel vége a két ország közti konfliktusnak. Izrael talán abban reménykedett, hogy az Egyesült Államok komolyabb nyilatkozatot tesz annak érdekében, hogy elrettentsék Iránt a válaszlépéstől, ám nem valószínű, hogy ennyire közel a választásokhoz Amerika nagyon durva hangot ütne meg – írja a lap. 

Izrael az elmúlt hetek elképzeléseivel ellentétben nem az energetikai infrastruktúrát vagy a kormányzati intézményeket támadta, hanem csak "korlátozott támadást" hajtott végre néhány katonai célpont ellen. Ezt később az IDF szóvivője is megerősítette: mint mondta, Izrael pontosan célzott a katonai létesítményekre. Ezt a nyilatkozatot pedig könnyedén lehet úgy értelmezni, hogy Izraelnek az arányos és megfelelő válaszadás volt a célja, nem pedig az eszkaláció. 

Izrael olyan helyszíneket is sikerrel támadhatott, amelyeket az iráni rezsim valószínűleg nem fog nyilvánosságra hozni, mert – mivel a nukleáris programhoz kapcsolaódnak – szigorúan titkosak. Az egyik ilyen célpont valószínűleg a Teherántól északnyugatra fekvő Karadzs városa lehetett, ahol Izrael komoly támadást indított a légvédelmi üregek ellen. Karadzsban azonban még más is van: az iráni nukleáris program centrifugái, amiket szinten jó eséllyel támadhatott a zsidó állam. Ezeket a centrifugákat már 2021-ben is megtámadták, bár azért soha nem vállalták a felelősséget nyilvánosan. A New York Times beszámolója szerint Izrael a Teherán külvárosában található titkos Parchin nevű katonai bázist is célba vette. A lapnak iráni tisztviselők erősítették meg, hogy a bázist az izraeli támadás során érte találat. 

Az Associated Press által elemzett műholdfelvételeken is jól látszanak a Parchinban okozott károk. Irán szilárdan ragaszkodik ahhoz, hogy a nukleáris programja teljesen ártatlan, a NAÜ és több nyugati hírszerző ügynökség is úgy véli, hogy Teherán legalább 2003-ig aktív fegyverprogramot folytott. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség 2015-ben vizsgálta meg a helyszínt, amikor Teherán beleegyezett abba a mérföldkőnek számító megállapodásba, hogy a nemzetközi szankciók feloldása ellenében jelentősen visszafogja a nukleáris programját. Ez a megállapodás azóta szétesett. 

Irán korábban megtagadta, hogy a NAÜ szakemberi beléphessenek a bázisra, mondván, hogy ez egy katonai létesítmény, amely nem kapcsolódik semmilyen nukleáris tevékenységhez, de az ügynökség akkori vezetője, a néhai Yukiya Amano mégis meglátogatta a helyszínt. A szervezet aztán arról számolt be, hogy a helyszínen vett talajmintákban dúsított urán nyomait találták, Irán azonban következetesen visszautasította ezt az állítást. A világ gyanúja azonban, miszerint Irán nukleáris kísérletek folytat a helyszínen, azóta sem apadt. 

Izrael lefektette a következő támadás alapjait?

Hivatkozás másolása

Azzal, hogy jelentős károkat szenvedett az iráni légvédelmi rendszer zászlóshajójának számító orosz gyártmányú S-300-as rendszer, Izrael megalapohatott magának egy következő támadáshoz. A Wall Street Journal egy izraeli tisztviselőre hivatkozva arról írt, hogy Iránnak négy S-300-as rendszere eddig, ez a négy azonban most mind teljesen tönkrement. A légvédelmi rendszer elleni támadás pedig "komoly aggodalmat keltett" Iránban. Izrael állítólag komoly csapást mért az iráni rakétaiparra is, legalább 12 olyan eszközt eltalálva, amelynek segítségével a rakétákhoz használt üzemanyagot állítják elő.  

A szaúdi Elaph nevű hírportál egy névtelen forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a nehéz üzemanyag-keverőket többek között azokhoz a ballisztikus rakétákhoz is használták, amelyekkel október elején támadták Izraelt. A névtelen forrás szerint az üzemanyag-gyárban akkora kár keletkezett, hogy kettő évig is eltart majd a helyrehozása. Az Axios amerikai hírportál közben arról írt, hogy Iránnak ez nem is fog menni egyedül, Kínától kell majd segítséget kérnie, és közben addig sem tudja rakétákkal ellátni sem a Hezbollah, sem pedig a jemeni húszik lázadóit. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés