Izrael kész két fronton is harcolni, ha kell - közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője vasárnap az északi határon és a Gázai övezet mellett kialakult helyzetre utalva.
"A Hezbollah az északi határ eszkalációján dolgozik Irán irányítása és támogatása mellett. Izraelnek erős hadserege van, amely készen áll két fronton, sőt még több fronton is harcolni" - mondta Hagari újságíróknak.
"Teljes mértékben együttműködünk az Egyesült Államokkal az ország érdekeinek védelmében" - hangsúlyozta a hadsereg nevében Washington segítségének jelentőségét.
A szóvivő bejelentette, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek a Gázai övezetbe hurcoltak érdekében. "Ez a legfontosabb számunkra" -mondta, és azt is közölte, hogy eddig 155 túsz családját értesítették, és mellettük 289 elesett katona nevét hozták nyilvánosságra, írja az MTI.
A Hamász erőfeszítései ellenére Gázából több mint 600 000 lakost evakuáltak délre - mondta Hagari az övezet északi részének kitelepítésével kapcsolatban. Az izraeli hadsereg azért szólította fel az övezet északi részén lakó gázai civileket a távozásra, hogy minél kevesebb kár érje őket a Hamász ellen várható szárazföldi harcokban.
Az izraeli hírszerzés szerint az övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet betonalagutakat épített otthonok, iskolák és kórházak alá, ahol fegyveresei elrejtőztek a múlt szombati Izrael elleni terrortámadás után.
Már a tizedik napja dúl a háború Izrael és a Hamász terrorszervezet között. Ahogy arról beszámoltunk, a Hamász október 7-én brutális terrortámadást követett el, amikor a terroristák áttörték a megerősített határt a Gázai övezetből, és borzalmas mészárlást rendeztek a Gázához közeli izraeli településeken. A terroristák szárazföldön, a tenger felől és a levegőből is megtámadták Izraelt, amelyre legalább 5000 rakétát lőttek ki ezzel egyidőben.
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló felvétel a Duna komáromi tetőzéséről, nincsenek szavak Brutális pusztítást végez az árvíz.
- Óriási a baj: összeomlott az elektromos autók piaca, brutálisan bezuhantak az eladások Jelentősen, az előző évihez képest 18,3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma augusztusban az Európai Unióban és ezen belül nagymértékben visszaesett az elektromos autók részaránya az európai autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, az ACEA csütörtöki jelentése szerint.
- Brutális a helyzet Ausztriában, bemondták, mennyi ideig fog tartani a károk helyrehozása Évekig fog tartani a jelenlegi áradások okozta károk helyreállítása Ausztriában - közölte csütörtökön Alsó-Ausztria tartomány kormányának elnöke.
- Brutális támadás érte Donald Trumpot A republikánus elnökjelölt titkos kampányiratait juttatták el hackerek a demokraták választási csapatához – tudatta a Szövetségi Nyomozó Iroda és a Nemzeti Hírszerzés közleményben.