Boris Pistorius német védelmi miniszter pénteken arra figyelmeztetett, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti háború más országokra is kiterjedhet.
"Szinte naponta érkezik fenyegetés a Kremlből - legutóbb ismét a balti államokbeli barátainkat fenyegették meg" - mondta Pistorius a Tagesspiegel című napilap pénteken megjelent cikkében.
A német haderő, a Bundeswehr kapcsán a miniszter hangsúlyozta: "az égető fenyegetettségre tekintettel gyorsan meg kell erősítenünk védelmi kapacitásainkat".
A védelmi miniszter azt is elmondta, hogy számolni kell azzal, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egy nap akár meg is támadhat egy NATO-tagországot.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/vlagyimir-putyin-mti-1.inbox800x450.jpg)
A miniszter arra számít, hogy áprilisra elkészül a javaslat a kötelező katonai szolgálat visszaállítására valamilyen formában. Németország 2011-ben szüntette meg a kötelező sorkatonai szolgálatot. A védelmi miniszter továbbá szívesen zöld jelzést adna a német útlevéllel nem rendelkező katonák hadseregbe való belépésének is - írja az MTI.
Pistorius szerint a védelmi ipart is hatékonyabbá kell tenni, és ennek érdekében változtatni kell a költségvetési korlátokon is.
"Ilyen adósságfékkel nem fogjuk sértetlenül átvészelni ezeket a válságokat" - mondta.
Pistorius elutasította az Ukrajnának nyújtott katonai segítség növelésére irányuló felhívásokat is, mondván, hogy a Bundeswehr nem adhat oda mindent, és nem hagyhatja "védtelenül" Németországot.
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.