Irán és Fehéroroszország a kétoldalú együttműködés kiterjesztését szorgalmazza, különösen ami a védelmi ágazatot illeti "az amerikai unilateralizmus" ellensúlyozására - jelentette szerdán az IRNA iráni hírügynökség Abdolrahím Muszavi iráni vezérkari főnök és Andrej Lukjanovics, a fehérorosz légierő és légvédelem parancsnokának teheráni találkozójára hivatkozva.
Muszavi kijelentette, hogy Teherán és Minszk hasonló fenyegetésekkel néz szembe, illetve közös érdekeik vannak. Hangsúlyozta egyben, hogy bár az Egyesült Államok és a nyugati országok "kegyetlen" szankcióinak hatálya alatt állnak, ettől még független országok. Muszavi megjegyezte, hogy Fehéroroszország különleges stratégiai fekvése és a nyugati katonai szövetséggel szembeni pozíciója folytán erős gátját alkotja a NATO további bővülésének - írja az MTI.
Lukjanovics hangsúlyozta, hogy hazája érdekelt a katonai kapcsolatok bővítésében, illetve elmélyítésében, felhasználva az ország "értékes" tapasztalatait. A fehérorosz katonai vezető egyben kifejezte hazája elutasító álláspontját, ami az "amerikai unilateralizmust" és a "NATO terjeszkedését" illeti.
Szintén a nap folyamán találkozott Lukjanovics az iráni légierő parancsnokával, Hamid Vahedivel, akivel a kétoldalú katonai kapcsolatokat vitatták meg.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Halálos tragédia az áruházban: targonca nyomott agyon egy dolgozó férfit A munkás a helyszínen életét vesztette.
- Putyin kiadta a végzetes parancsot, brutális támadást indítottak Ukrajna ellen Az orosz hadsereg szerdán ismét támadást intézett a dnyipropetrovszki régióban lévő Nyikopol és a közelében fekvő Marhanec városok ellen, öten sebesültek meg, köztük egy kilenc éves fiú - közölte Szerhij Liszak, a megye kormányzója a Telegramon.
- Sokkoló hír terjed Kamala Harrisről: tényleg részt vett egy cserbenhagyásos gázolásban? Egy a közösségi médiában terjedő hír szerint Kamala Harris egy cserbenhagyásos gázolás résztvevője volt még 2011-ben San Franciscoban. A Microsoft kutatói szerint azonban a hír az utolsó betűig hazugság, mindössze az orosz dezinformációs kampány része.
- Gyilkos csipogók Libanonban: tovább emelkedett a robbanás halálos áldozatainak száma Tizenkettőre nőtt szerdára Libanonban a személyhívók tömeges felrobbanása okozta halálesetek száma, a sérülteké pedig 2750 és 2800 közé tehető - közölte Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter.