Hirdetés

Azonnal cselekedni kell: milliók veszíthetik el az internethozzáférésüket

Garai Kitti portré Garai Kitti

A 71 éves Cynthia George minden héten videóhíváson keresztül beszélget az unokájával és a dédunokájával, az MSN honlapon olvassa a híreket és rengeteg dologra rákeres az interneten. Azonban ennek hamarosan vége lehet, a nyugdíjas asszony ugyanis nagyon aggódik amiatt, hogy hamarosan "megszakadhat a külvilággal való kapcsolata", mivel el kell döntenie, hogy élelmiszert vesz vagy kifizeti az otthoni internetszámláját. A dédnagymama csak egy a több millió amerikai közül, akik kevésbé ismert, de gyorsan közeledő pénzügyi szakadékkal néz szembe, egy olyan katasztrófával, amely a politikai szakértők szerint megelőzhető lenne, de csak akkor, ha a Kongresszus gyorsan cselekszik. 

A Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) szerint már májusban több mint 23 millió amerikai háztartást fenyeget az a veszély, hogy kidobják az internet-szolgáltatásokból, vagy olyan ugrásszerűen megemelkedő számlákkal kell szembenézniük, amelyek már nem tudtak majd kifizetni.  A népszámlálási hivatal népességi becslései szerint a fenyegető katasztrófa országszerte közel minden ötödik háztartást, azaz közel 60 millió amerikait érinthet.

Az internet-hozzáférés ilyen széles körű megszakadása befolyásolná az emberek képességét arra, hogy az iskolai feladatokat megoldják, munkát keressenek vagy vállaljanak, virtuálisan felkeressék az orvosukat és online kiváltsák a receptjeiket. Megakadályozná az emberek abban is, hogy csatlakozzanak a közszolgáltatásokhoz, növelve a digitális szakadékot az internettel rendelkezők és a nem rendelkezők között. Ez pedig potenciálisan tömeges gazdasági instabilitáshoz vezethet - írja a CNN. 

Minden fillérrel el kell számolnom

Hivatkozás másolása

A válság egy kritikus fontosságú kormányzati programhoz kapcsolódik, amelynek finanszírozása várhatóan április végén kifut. A Megfizethető csatlakozási program (ACP) néven ismert juttatás havonta legfeljebb 30 dollár értékű kedvezményt biztosít az internetszolgáltatásra a jogosult alacsony jövedelmű háztartásoknak, illetve havonta legfeljebb 75 dollárt a törzsi területeken élő jogosultaknak.

A törvényhozók már hónapok óta tudnak a közelgő határidőről. A kongresszus azonban még mindig nem hagyta jóvá azt a 6 milliárd dollárt, amely Joe Biden elnök szerint megújítaná az ACP-t, és elkerülné az amerikaiak tízmillióit sújtó katasztrófát. A múlt héten a kongresszusi vezetők elszalasztották az utolsó pillanatban elfogadták a költségvetési megállapodást, ami egyesek szerint az utolsó jogalkotási lehetőség volt az ACP finanszírozására. A héten közzétett törvényjavaslat szövege azonban nem tartalmaz pénzt a programra, ami növeli a vészhelyzet esélyét és ez milliókat sodorna pénzügyi nehézségekbe néhány hónappal a 2024-es kulcsfontosságú választások előtt.

A program kifut az időből, ezért az FCC kénytelen volt megkezdeni a program leállítását: nincs több új regisztráció, a meglévő felhasználókat pedig arra figyelmeztették, hogy hamarosan felfüggesztik a program működését. 

"A politikai játék miatt körülbelül 60 millió amerikainak nehéz döntést kell majd hoznia: az internetért, vagy az élelmiszerért, a lakbérért és más közüzemi szolgáltatásokért fizessen?" - mondta Gigi Sohn, az FCC korábbi vezető tisztviselője, aki szerint ez tovább növeli a digitális szakadékot az országban. A támogatás nélkül ugyanis az alacsony jövedelmű amerikaiaknak nem lehet otthoni internetszolgáltatásuk.

A kritikus létfontossági mentőöv elvesztésének kilátása a modern gazdaságban az ACP előfizetőit érzékeny helyzetbe hozza. Sokan elmondták a CNN-nek, hogy dühösek a kongresszusra, amiért cserben hagyták őket, és tétlenségükkel elvették tőlük az alapvető, nélkülözhetetlen szolgáltatást.

Katonai családok, idős amerikaiak és vidéki lakosok a leginkább veszélyeztetettek

Hivatkozás másolása

Az ACP a felmérések szerint mindkét politikai párt körében elsöprő népszerűségnek örvendett, amikor a Kongresszus a programot a 2021-es kétpárti infrastrukturális törvényben létrehozta. A Fehér Ház és egy külső fermérés szerint az ACP előfizetői bázisának csaknem felét a katonai családok teszik ki. A felmérés arra is rámutat, hogy az ACP-felhasználók több mint egynegyede vidéken él. A válaszadók 65%-a mondta, hogy fél attól, hogy az ACP nélkül elveszíti a munkáját; 4-ből 3 pedig amiatt aggódik, hogy az online egészségügyi szolgáltatásokhoz nem fog majd hozzáférni. Emellett több mint 80%-uk azt állítja, hogy internet nélkül a gyermekeik le fognak maradni az iskolában. 

Az ACP felhasználói bázisának jelentős része idősebb: a 65 év feletti amerikaiak a program közel 20%-át teszik ki.

"A kongresszus 2021-ben engedélyezte az ACP kezdeti 14 milliárd dolláros finanszírozását. Ez a pénz mára gyakorlatilag az ország minden kongresszusi körzetére kiterjedt. Ez az Egyesült Államok történetének legnagyobb internet-hozzáférési programja" - közölte a kormány. A nagysebességű internetkábelek kiépítése költséges; még költségesebb olyan helyeken, amelyeket az internetszolgáltatók hagyományosan figyelmen kívül hagytak, mint veszteséges vagy nehezen elérhető helyeket. Emiatt emberek milliói maradtak a szolgáltatás nélkül, ha mégis hozzájutottak, akkor pedig a legalapabb csomagért is nagyon magas árakkal szembesültek.

Az infrastruktúrába való beruházás az első lépés, de semmit sem jelent, ha az amerikaiak nem engedhetik meg maguknak az általa biztosított szolgáltatást. Az ACP tehát segít áthidalni ezt az árkülönbséget a fogyasztók számára, miközben az internetszolgáltatóknak is hasznára válik, akik közül sokan azt mondják, hogy a program biztosítja a keresleti alapot, amely támogatja az egyébként veszteséges piacokon történő építkezést.

Az FCC nemrégiben végzett felmérésében a vidéki válaszadók több mint fele - és a válaszadók 47%-a - azt állította, hogy az ACP volt az első tapasztalatuk az otthoni internettel kapcsolatban.

Mit jelentene a program összeomlása?

Hivatkozás másolása

Ha az ACP összeomlik, rengetegen lesznek kénytelenek megszorításokat végrehajtani a költségvetésükben, hogy online maradhassanak. Kamesha Scott, egy 29 éves édesanya a CNN-nek elmondta, két munkahelyen dolgozik jelenleg is, de ha az ACP megszűnik, extra műszakokat kellene majd vállalnia, ami pedig azt jelenté, hogy még kevesebbet látná két gyermekét. 

A szakpolitikai szakértők szerint várható, hogy mások alkalmi megoldásokhoz folyamodnak majd. Ebbe beletartozhat az ingyenes Wi-Fi használata gyorséttermekben, iskolák parkolóiban és más közterületeken. Tehát az emberek vissza fognak nyúlni a mobiltelefonos adatszolgáltatáshoz, legalább ott, ahol elérhető és az árak még mindig megfizethetők.

Az ACP-előfizetők más állami támogatásokhoz fordulhatnak. Az FCC Lifeline programja, amely a Reagan-kormányzat idejéből származik, hasonlóan alacsony jövedelmű háztartásoknak ad havi kedvezményt telefon- vagy internetszolgáltatásra. De a juttatás a töredéke annak, amire az ACP-előfizetők jelenleg jogosultak.

Az alacsony jövedelmű amerikaiakat politikai bábukká teszik?

Hivatkozás másolása

AZ ACP népszerűsége ellenére a kongresszus rutinszerű elakadása és a választási év politikája az alacsony jövedelmű amerikaiakat akaratlanul egy sokkal nagyobb csata bábujává tette. Az év elején a szenátusi és képviselőházi törvényhozók kétpárti csoportja törvényt terjesztett elő, amely 7 milliárd dollárt engedélyez az ACP megmentésére - ez 1 milliárd dollárral több, mint amennyit a Biden-kormányzat kért. Azonban nem történt semmiféle változás. 

"A képviselőház republikánusai, akik azt próbálják demonstrálni, hogy csökkentik a kormányzati kiadásokat, nagyon megnehezítik az ACP újbóli finanszírozását" - írta Blair Levin, a New Street Research távközlési iparági elemzője egy januári kutatási jegyzetében. "Nem valószínű, hogy a képviselőház republikánus vezetése engedélyezni fogja a törvényjavaslatot."

Egyre több bizonyíték van azonban arra, hogy az ACP-n keresztül elköltött pénz hosszú távon megtakarítást jelent az adófizetőknek. Levin szerint egy nemrégiben készült tanulmányban a kutatók úgy becsülték, hogy az ACP-kiadások minden egyes dollárja 3,89 dollárral növeli az USA GDP-jét, míg más kutatások azt mutatják, hogy a távgyógyászat jelentős megtakarításokat eredményezhet az egészségügyben.

Bár az ACP-kedvezmények kiterjesztése mindkét párt törvényhozóit segítheti a kampányban, a legnagyobb politikai haszonélvető talán Biden lehet, mivel kampánya a választások előtt a kormány gazdasági teljesítményét hirdeti.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés