Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) veszi át a jogosítványszerzéshez kapcsolódó életmentő oktatást a középiskolákban - tájékoztatta a szervezet hétfőn az MTI-t.
A középiskolás járművezetők képzésére és vizsgájára vonatkozó hatályos jogszabályok alapján az elsősegélynyújtás demonstrációs oktatásának szakmai megvalósítója az OMSZ - tartalmazza a közlemény.
Az OMSZ határozza meg a demonstrációs képzések tartalmát, tematikáját, delegálja az oktatókat, és együttműködik a kijelölt intézményekkel, ahol a közúti elsősegélynyújtás demonstrációs képzéseit szervezik - tették hozzá.
Emlékeztettek: a köznevelésben és a szakképzésben tanuló végzős diákok számára már elérhető az ingyenes, B kategóriás gépjárművezetői elméleti tanfolyam. A tanulók számára egyéb elemek mellett biztosított a jogosítványszerzéshez kötelező online elsősegélynyújtás-tanfolyam elvégzésének lehetősége és az online vizsga is.
A csomag része még az elsősegély demonstrációja is, amelyet az OMSZ szakemberei tartanak az iskolákban - fűzték hozzá.
Mint írták: az OMSZ munkatársai ismertetik és bemutatják, a többi között a mentőhívás protokollját, a baleseti segítségnyújtás biztonságos módszereit, megtanítják a legfontosabb életmentő mozdulatokat, fogásokat, valamint a félautomata defibrillátor használatát.
A négyórás demonstrációs elsősegélynyújtó-oktatás során (az e-learning elméleti tananyagára építve) a gyakorlati beavatkozásokra fókuszálva fejlesztik a diákok életmentő kompetenciáit és segítő szemléletét, bátorságát - ismertették.
Az első képzések december 2-án indulnak Budapesten és Százhalombattán - olvasható az OMSZ közleményében.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Váratlan bejelentést tett a Digi, megszűnik az egyik népszerű szolgáltatás A Digi a honlapján jelentette be, hogy december 31-től kivezetik a Digi Online TV-szolgáltatást.
- Már látszik, mikor eshet újra a hó Magyarországon, kiadták a friss előrejelzést Nemsokára ideér a havazás. A friss előrejelzés szerint szerdán és csütörtökön bár hideg lesz, hóesésre nem kell számítani. Pénteken, Mikulás napján aztán északnyugat felől csapadéksáv érkezik, amelyből főként eső várható, de az északi tájakon havas eső, elsősorban a magasabban fekvő helyeken havazás is előfordulhat. Szombaton is eshet vegyes csapadék, vasárnap pedig több helyen valószínű eső, helyenként havas eső, havazás.
- Vitézy Facebookon üzent Lázár János államtitkárának: "mellébeszélés és tagadás helyett inkább vonják vissza a törvényjavaslatot" Vitézy Dávid kedden délután friss Facebook-bejegyzést tett közzé egy képpel együtt, amivel Lázár János államtitkárának üzent.
- Rendőröket riasztottak egy randalírozó férfi miatt a VI. kerületbe: Gyurcsány kihívója ellen intézkedtek Erősen ittas állapotban randalírozott egy VI. kerületi társasházban kedden hajnalban az Index információi szerint Abd El Rahim, a DK józsefvárosi szervezetének vezetője. A 30 éves férfi a múlt héten került be a hírekbe, mégpedig azzal, hogy nyíltan kihívta Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét és bejelentette, elindul az elnöki székért.