Nemsokára ideér a havazás. A friss előrejelzés szerint szerdán és csütörtökön bár hideg lesz, hóesésre nem kell számítani. Pénteken, Mikulás napján aztán északnyugat felől csapadéksáv érkezik, amelyből főként eső várható, de az északi tájakon havas eső, elsősorban a magasabban fekvő helyeken havazás is előfordulhat. Szombaton is eshet vegyes csapadék, vasárnap pedig több helyen valószínű eső, helyenként havas eső, havazás.
Szerdán erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső. Késő délután, estefelé nyugat, északnyugat felől elkezd határozottabban szakadozni a felhőzet - áll a HungaroMet előrejelzésében.
Az északira, északnyugatira forduló szél az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű. Késő este -1, +4 fok között alakul a hőmérséklet.
Csütörtökön nyugat felől folytatódik a felhőzet szakadozása, több napsütésre a Dunántúlon van kilátás, keletebbre maradnak egész nap borult, párás területek. Helyenként szitálás, gyenge vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat. A Dunántúlon időnként megélénkül az északi, északnyugati szél. A maximum-hőmérséklet 1 és 7 fok között várható.
Péntek reggelre átmenetileg több helyen képződhet köd, majd nyugat felől vastagabb felhősáv érkezik, amely lassan kelet felé tevődik. Inkább csak rövid időre süthet ki a nap. A nap első felében néhol gyenge vegyes halmazállapotú csapadék nem zárható ki. Délutántól aztán északnyugat felől csapadéksáv érkezik, amelyből főként eső várható, de az északi tájakon havas eső, elsősorban a magasabban fekvő helyeken havazás is előfordulhat. Sokfelé megélénkül a déli, délnyugati szél. A minimum -5 és +2, a csúcshőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.
Szombaton átmenetileg szakadozik, csökken, majd a nap második felében nyugat felől ismételten erősen megnövekszik a felhőzet. Helyenként előfordulhat gyenge vegyes csapadék. Sokfelé megélénkül a nyugati, északnyugati, később a déli szél. A hajnali -5, +3 fokról 2 és 9 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Több helyen valószínű eső, helyenként havas eső, havazás is lehet. A délkeleti szelet sokfelé élénk lökések kísérik. A hajnali -3, +4 fokról 1 és 10 fok közé melegszik fel a levegő. Északon, északnyugaton lesz hidegebb az idő.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Bejelentést tett az Orbán-kormány: erre számíthatnak jövőre a tanárok és az óvónők A Belügyminisztérium javaslata szerint a tanárok és óvónők fizetése január 1-jétől átlagosan újabb 21,2 százalékkal emelkedik.
- Kezdi összeszedni magát a forint: ennyibe kerül most egy euró Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Frissítették az előrejelzést: még akár havas esőre is számíthatunk Csütörtök estig a Kárpát-medence fölé kissé hidegebb és szárazabb légtömegek érkeznek, emiatt helyenként felszakad a felhőzet.
- Bejelentést tett az Energiügyi Minisztérium: az elektromos autókról van szó A közúti közlekedési nyilvántartás legfrissebb adatai szerint már több mint 68 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi kapott zöld rendszámot hazánkban. Az évtized kezdetéhez viszonyítva ezzel majdnem kilencszer több közlekedik a leginkább környezetkímélő járművekből a magyar utakon - jelentette be szerdán hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM)