Megélhetési válság: enni vagy mosakodni?
Hivatkozás másolásaAz energia- és élelmiszerárak elszabadulása miatt sokan már az alapvető tisztálkodást sem engedhetik meg maguknak Nagy-Britanniában. A sampon helyett például mosogatószert használnak, mert az sokkal olcsóbb.
Megdöbbentő jelentést tett közzé az egyik brit segélyszervezet. A megélhetési válságba került családok egyre alapvetőbb dolgokról kénytelenek lemondani. Vannak, akik nem fogadják el az ingyen felkínált mosóport, mert nincs pénzük áramra, hogy bekapcsolják a mosógépüket.
A Freedom4Girls munkatársai szerint az elszegényedés olyan mértékű, hogy sok ember kénytelen a tisztálkodásról is lemondani, mert a lakbér és a számlák kifizetése után választaniuk kell, hogy kenyeret vagy szappant vesznek-e a boltban?
A kényszerhelyzetbe került családok megpróbálnak olcsóbb helyettesítők után nézni. A drága samponok helyett például megpróbálkoznak a mosogatószerrel hajat mosni. Ezek ára ugyanis még mindig 50 penny (240 forint) körül van, míg a samponok ennek többszörösébe kerülnek.
A segélyszervezetek raktáraiban halomban állnak a tisztálkodási termékek.
Még nehezebb helyzetben vannak a kisgyermekes családok, mert a babaápolási termékek az általános áremelkedésnél is gyorsabban drágulnak.
Másutt sem jobb a helyzet: mint nemrég beszámoltunk, Németországban is rekodot döntött az infláció.
Fotó: Wikipedia
Kapcsolódó cikkek
- Befenyítették Magyarországon a Vibert, jön a változás Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal eljárása után.
- Legyen nagyon óvatos idén nyáron: a strand a halálos baktériumok otthona Ha azt szeretné, hogy az egészsége idén nyáron rendben legyen, tisztában kell lennie azzal, milyen veszélyes baktériumoknak lehet kitéve a strandon.
- Sokkoló bejelentés: még mindig sokkal veszélyesebb ránk a covid, mint az inlfluenza A legfrissebb kutatások szerint a koronavírus még mindig nagyobb veszélyt jelent az emberekre nézve, mint az influenza.
- II. Erzsébet után Kamilla királyné is drámai döntést hozott - ez áll a háttérben Szokatlan levelet küldött a Buckingham-palota, méghozzá Kamilla ruhatárával kapcsolatban. De miért fontos ez?