Hirdetés

Riadóztatnak a meteorológusok, percről percre közelít az ítéletidő

Nap Híre portré Nap Híre

Zivatar, sőt, felhőszakadás is jöhet, mégpedig viharos széllel.

Úgy tűnik, az elmúlt napok csapadékos időjárása után ma sem számíthatunk változásra. Az előrejelzés szerint a zártabb felhőzet és az összefüggőbb csapadékzóna szakadozva észak, északkelet felé vonul. Ugyanakkor mögötte erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, és újabb hullámban alakulhatnak ki záporok, akár felhőszakadással kísért zivatarok, elsősorban északkeleten heves zivatar sem kizárt. 

Legalább néhány órára azonban így is szinte mindenhol kisüt a nap. A légmozgás csak záporok, zivatarok környezetében lehet erős, viharos. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 27 fok között valószínű, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél hűvösebb lehet az idő. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő - írja a HungaroMet. 

Kiadták a riasztást

Hivatkozás másolása

Délelőttig elsősorban a középső országrészben, Dunántúl északkeleti felében fordulhatnak elő zivatarok, illetve nagyobb kiterjedésű csapadéktömb képződése, amelyeket egy-egy helyen felhőszakadás (> 30 mm) is kísérhet.

Fotó: met.hu

A késő délelőtti, délutáni órákban nagyobb számban egyre inkább az ország északkeleti harmadában valószínűek zivatarok, amelyeket felhőszakadás is kísérhet. Északkeleten (Hajdú-Bihar, Szabolcs, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében) egy-egy hevesebb zivatarra is van esély viharos széllökés (60-90 km/h), jégeső (2 cm körüli jégátmérővel), felhőszakadás kíséretében.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés
Hirdetés