Hirdetés

Ítéletidő, villámárvíz: óráról órára közelít a brutális vihar, közel sincs vége

Nap Híre portré Nap Híre

Az eddigiek után hiába reménykedtünk, a következő napokban is kapunk bőven csapadékot a nyakunkba.

Reggel már megírtuk, hogy ma többórás napsütésre számíthatunk, aztán ránk szakad majd az ég: a meteorológusok az egész országra kiadták a riasztást. Az elmúlt napokban ehhez már hozzászokhattunk, egymást követték a záporok, zivatarok

Most az Időkép azt írja, csütörtökön és pénteken folytatódik a záporokra, zivatarokra hajló idő, többfelé és több alkalommal is leszakadhat az ég. 

Több csapadék a Dunától keletre valószínű, itt péntek estig nagy területen gyűlhet össze 20 millimétert meghaladó mennyiségű eső, de főként az Északi-középhegységben lokálisan 40-50 milliméternél is több hullhat, a zivatarok fő veszélyforrása ugyanis a felhőszakadás lesz.

Ez bizony azt jelenti, hogy egy-egy nagyobb zivatart követően főként a hegyes-dombos tájakon villámárvizek is kialakulhatnak.

A Dunántúlon kevesebb lesz a csapadék, pénteken nyugaton, délnyugaton már nem is igazán kell számítani arra, hogy nyakunkba szakadjon az ég. 

Maradt a fülledt, mérsékelten meleg idő: csütörtökön 22-28, pénteken 20-27 fokot mérhetünk a délutáni órákban.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés