Tényleg vége a brutális hőségnek, a hét végére brutális hideg fog betörni az országba, szombaton és vasárnap napközben már csak maximum 17 fok lehet.
A HungaroMet előrejelzése szerint szerdán többnyire napos idő valószínű gomolyfelhőkkel, lassanként a keleti harmadban is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, de északkeleten továbbra is maradnak tartósan borult tájak, ott délutánra szűnik meg teljesen a csapadék. Emellett az Északi-középhegységben lehet néhány futó zápor.
Az északnyugati szél főleg az Észak-Dunántúlon élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul, de a tartósan felhős tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb marad az idő. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.
Brutális hideg jön
Hivatkozás másolásaCsütörtökön nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőtakaró. Estére várhatóan már a középső országrészt is eléri a felhőzet és vele együtt az eső, zápor. Néhol esetleg zivatar is kialakulhat. Nyugaton kiadós mennyiségű eső valószínű. A Dunántúlon az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharos lökések is kísérhetik, ezzel együtt markáns lehűlés érkezik. A csúcshőmérséklet általában 23 és 30 fok között valószínű, de a borongós nyugati tájakon 15 és 20 fok között alakulhat a maximum, mely ráadásul már a reggeli, délelőtti órákban beállhat, délutánra tovább csökken a hőmérséklet. Jelentős lesz tehát a hőmérsékleti kontraszt az ország nyugati és keleti tájai között.
Pénteken még tovább növekszik a felhőtakaró. Főként a nap első felében keleten még kisüthet a nap, délutánra viszont az ország többi részéhez hasonlóan már arrafelé is erősen felhős vagy borult idő valószínű. Többfelé kell számítani esőre, záporra, keleten akár zivatar is kialakulhat. Kiadós mennyiségű csapadék várható. Egyre nagyobb területen fordul északnyugati, északi irányba a szél, melyet nagy területen erős, a Dunántúlon viharos lökések is kísérhetnek. A hőmérséklet hajnalban 9 és 18, délután 10 és 28 fok között alakul, nyugat felé haladva lesz a hűvösebb, keleten pedig a legmelegebb az idő, marad tehát a kettősség az ország két fele között.
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, legfeljebb néhol lehet szakadozottabb a felhőtakaró. Továbbra is többfelé valószínű eső, zápor, jelentős mennyiség eshet. Az általában nyugatias irányú szelet erős, viharos lökések kísérhetik, északkeleten ugyanakkor egyes helyeken mérsékelt maradhat a légmozgás. A minimum 8 és 13 fok között várható. A maximum 10 és 17 fok között valószínű, a tartósan csapadékos tájakon lesz a hűvösebb, ahol átmenetileg elvékonyodik, szakadozik a felhőzet, ott pedig a legenyhébb.
Vasárnap is erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, többfelé esővel, záporesővel. Nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat. A nagyrészt északnyugati, nyugati irányú szelet erős, az Észak-Dunántúlon viharos lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul. A maximum 10 és 17 fok között valószínű, a tartósan csapadékos tájakon lesz a hűvösebb, ahol átmenetileg elvékonyodik, szakadozik a felhőzet, ott pedig a legenyhébb.
A naphire.hu azt is megírta, hogy szeptemberben extrém időjárás éri el Európát: a Severe Weather Europe friss elemzése szerint heves esőzések és áradások várhatók, és van, ahol még hóesés is előfordulhat.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- A Fidesz eldöntötte, hogy "kivégzi" Vitézyt? Lázár János után újabb kormánypárti politikus ment neki Vitézy Dávidnak.
- Borzalmas helyzetben vannak a magyar nyugdíjasok: lassan, de teljesen elszegényednek Nagyon nehéz helyzetbe kerültek a magyar nyugdíjasok, ugyanis egyre nehezebben tudnak kijönni a nyugdíjukból. Az élelmiszerek drágulása egyéves összevetésben meghaladja a nyugdíjemelését mértékét, még a 13. havi juttatással együtt is, a nyugdíjszakértő pedig azt állítja, hogy lassan, de szegényednek az idősek.
- Ezt nem hisszük el, szörnyű hír jött a forintról: Újra 400-hoz közelít az euró Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda estéhez képest.
- Robog felénk a hidegfront, brutális esőt kapunk ma a nyakunkba Csütörtök délután nyugat, északnyugat felől hidegfront érkezik az országba, és egyre többfelé várható eső, zápor és a szél is fel fog támadni.