A háromszoros olimpiai bajnok úszó szerint egy hosszú házasság, párkapcsolat inkább hullámvasút, mint végig rózsaszín álom.
Nemrég mi is írtunk arról, hogy kislánya születése után visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja, hogy nyáron, Párizsban, a hatodik olimpiáján is ott legyen.
A Nők Lapja legújabb számának címlapján most Katinka és férje, Gelencsér Máté, illetve gyermekük, Kamília szerepel. A lapnak adott interjúban pedig az úszó beszélt többek között arról is, milyen a kapcsolata a férjével.
– mesélte a sportoló az NLC szerint. Azon kérdésre, hogy ő fél-e egy esetleges válástól a következőt válaszolta.
– osztotta meg gondolatait az édesanya. Katinka és Gelencsér Máté 2019 óta alkotnak egy párt, az eljegyzésükre 2022. januárban került sor. A sportoló egyébként arra is kitért, hogy hány gyereket szeretne még.
„Szeretnék sok gyereket. Hogy három lesz, vagy négy, azt meglátjuk. Olyan őszinte családot látok, amelynek tagjai a hétköznapi konfliktusok kapcsán is mindig számíthatnak egymásra” – tette hozzá az úszónő.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Irgalmatlan botrány, nagyon kiosztották Hosszú Katinkát Kemény szavakkal illették a háromszoros olimpiai bajnokot.
- Robban a bomba: Haaland a Barcelonához igazol? Erling Haaland három év alatt három bajnoki címet nyert Angliában, megdöntötte a Premier League gólrekordját is és minden sorozatot megnyert a Manchester Cityvel. A sajtóinformációk szerint szerint a norvég gólgép elhagyhatja Angliát.
- Magyar szurkolók figyelem: Szijjártó Péter nagyon fontos bejelentést tett Öt magyar konzul is szolgálatot teljesít a hétfői zenicai Magyarország-Bosznia-Hercegovina labdarúgó-mérkőzéshez kapcsolódóan, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meccs reggelén Budapesten.
- Marco Rossi rendkívüli nyilatkozatot tett: "Képtelen vagyok úgy felkészíteni a csapatot, hogy az egy pont legyen a cél" Marco Rossi szövetségi kapitány úgy készítette fel a magyar labdarúgó-válogatottat, hogy hétfőn három pontot szerezzen a bosnyákok vendégeként, de a végén az egynek is örülne, mert csapata így is a riválisa előtt maradna a Nemzetek Ligája-csoportban.