A 28 éves nő a párjával utazott Indiába, ahol aztán szörnyű dolgokat tettek velük.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/india-megeroszakolt-lany-turista.inbox800x450.jpg)
Egymillió rúpia (4,37 millió forint) kártérítést ítélt meg egy indiai bíróság egy spanyol-brazil nőnek, aki ellen csoportos nemi erőszakot követett el több férfi Dzsarkhand állam területén. A helyi rendőrség megerősítette az eset megtörténtét, és a bűnügyben először három, majd öt férfit őrizetbe vettek az utóbbi napokban.
Fernanda, a 28 éves nő és társa, a 64 éves Vicente világutazás keretében járt turistaként Indiában, és egy világhálóra feltett videóban számoltak be bántalmazásukról és a csoportos nemi erőszakról. A videót később le kellett venniük a világhálóról. "Megtámadtak és megvertek bennünket a sátorban, kést szorítottak a nyakunkhoz, a páromat pedig hét férfi megerőszakolta" - mondta Vicente a felvételen. A pár évek óta motorkerékpárral járja a világot, élményeiket pedig több mint 240 ezer követőjükkel osztják meg a közösségi médiában - íja az MTI.
Az India Today című napilap rámutatott, hogy a külföldi turistákkal szemben elkövetett nemi erőszak negatív fényben tünteti fel Indiát, és súlyos károkat okozhat a turizmusnak. A bántalmazott turistákra egy rendőrjárőr talált rá. Kórházba szállították őket orvosi vizsgálatra, és ott bizonyosságot nyert a nemi erőszak megtörténte. Az 1,4 milliárd lakosú Indiában a hivatalos statisztikák szerint naponta átlagosan 86 nő vagy lány ellen követnek el nemi erőszakot. Ebbe a számba nem tartoznak bele azok, akik nem tettek feljelentést a rendőrségen támadóik ellen.
Nőjogi aktivisták szerint India patriarchális társadalma felelős azért, hogy rengeteg nő nem tesz jelentést az őket ért erőszakról. Az aktivisták továbbá a rendőrséget is hibáztatják, emellett meglátásuk szerint a bíróság nem kezeli megfelelő komolysággal a szexuális erőszak eseteit, és számos intézkedésre váró vádirat elévül a bírósági akták között.
A nők elleni szexuális támadásokról szóló jelentések mindennapossá váltak az országban: a rendőrség csak 2022-ben 31 516 szexuális bűncselekményt rögzített, ami a bűnügyi nyilvántartási hivatal adatai szerint húsz százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.