Szalay-Bobrovniczky Kristóf a fiataloknak üzenet.
"Többletpontokat és kiemelt illetményt szerezhetnek az alapkiképzésben résztvevő fiatalok. A továbbtanuláshoz többletpontokat és kiemelt illetményt is szerezhetnek az önkéntes katonai alapképzésben résztvevő fiatalok. Az elsődleges cél továbbra is az, hogy minél többen csatlakozzanak a Magyar Honvédséghez, amely ma már egy modern fegyverrendszerekkel ellátott, professzionális, XXI. századi haderő" - fogalmaz Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium közleményében. A tárcavezető hozzátette: "aki ide jelentkezik, egy bátor, high-tech, a haza védelmére készen álló, felkészült és alkalmas csapat tagja lehet."
A honvédelmi miniszter felhívta a figyelmet, hogy az Önkéntes Katonai Szolgálat (ÖKSZ) kiképzésének teljesítésével a résztvevők akár 64 pluszpontot is szerezhetnek a jövő évi felsőoktatási felvételi eljárásban, miközben kipróbálhatják magukat, és még pénzt is keresnek.
Már a kiképzés közben is bárki dönthet úgy, hogy szerződéses katona lesz, vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása, illetve civil munkája mellett tartalékosként is bizonyítja. Az alapképzés 6 hónapos teljesítésével 16 pont és a mindenkori minimálbérnek megfelelő illetmény, míg speciális szakfelkészítés esetén 32 többletpont és a garantált bérminimum jár. Hat hónap után további fél évig lehet még folytatni az ÖKSZ-programot. Ezzel műveleti besorolású alakulatnál 64 pluszpontot lehet szerezni. Jelentkezni lehet holnap éjfélig az ÖKSZ oldalon, valamint az ország bármelyik toborzó irodájában. A kiképzések március 11-én indulnak.
(MTI)
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Milliókat kaszált rengeteg magyar - reméljük, Ön is köztük van! Újabb csúcsra jutott a lakosság fennálló lakáshitel-állománya és az állomány bővülése is.
- Szívszorító hír érkezett a verőcei hajókatasztrófában eltűntekről - nincsenek szavak Éjszakára leállították a kutatást a verőcei hajóbaleset áldozatai után, de hétfőn Dunaújvárosig kiterjesztik a keresést.
- Megdöbbentő állítás: másképp történt a verőcei hajókatasztrófa, mint gondoltuk? Megszólalt a személyhajós szövetség is a verőcei baleset ügyében.
- Szívszorító hír jött a verőcei hajókatasztrófa túlélőjének állapotáról Fej- és kulcscsontsérülést szenvedett az a férfi, aki kijutott a partra a Verőcénél szombat éjjel történt hajóbaleset után.