Hirdetés

Rendkívüli bejelentés, még több pénzt kapnak a katonák

Nap Híre portré Nap Híre

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter bejelentette, hogy 2024-ben ismét emelkedik a katonák bére.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint január 1-től ismét emelkedik a magyar katonák illetménye. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az illetményemelés ezúttal 11%-ot jelent átlagosan a Magyar Honvédségben, de állománykategóriánként az emelés mértéke eltérő lehet.

A miniszter emlékeztetett: a magyar kormány egy kiemelt mértékű illetményemelésről hozott határozatot 2022-ben, amely két lépcsőben, először a 2022 szeptemberétől, majd 2024 januárjától biztosítja a magyar katonák béremelését. A tárcavezető kiemelte, a mostani emeléssel átlagosan 11 %-kal emelkedik a katonák illetménye - írja az MTI. 

Kitért arra is, hogy a Magyar Honvédség feladatai az elmúlt évben megnövekedtek. Az orosz-ukrán, valamint az izraeli-palesztin konfliktus, és az Európát sújtó migrációs hullám is indokolttá tette a magyar katonák készenlétfokozásának fenttartását. "Ezek és a Magyar Honvédség nemzetközi szerepvállalásai is indokolják, hogy tovább növeljük a katonák megbecsülését" - tette hozzá. 

Az emelés első üteme 2022. szeptemberében valósult meg, amelynek mértéke átlagosan 26,4% volt. 2024. január 1-jétől, a következő ütemben átlagosan 11 %-kal nő a katonák bére: a legénységnél átlagosan 12%-os, az altiszti állomány esetében átlagosan 11%-os, a tisztek esetében átlagosan 10%-os illetményfejlesztés valósul meg.

Az illetményfejlesztésre az önkéntes tartalékos katonák és a tisztjelöltek is jogosultak.

Mint azt a naphire.hu is megírta, a honvédelmi miniszter még októberben jelentette be, hogy Magyarország katonai missziót indít Csádba a migráció megfékezéséért és a humanitárius segítségnyújtás érdekében. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés