A Google egy olyan új funkción dolgozik, amely végre véget vet a hírlevéltengernek.
Sokszor bosszantó, ha naponta több tucat hírlevelet kapunk, ezért a Google most megpróbált ezen a helyzeten javítani: a mobilos (androidos) verzióban nyomokban már fellelhető az az újítás, melynek segítségével a levelező az eddigieknél hatékonyabb módon tereli egy helyre a beérkező hírleveleket.
Az egyik fejlesztő, AssembleDebug az X-en tudatta: a rejtett beállításokkal tudta csak megjeleníteni a szolgáltatást, amit a bal felső sarokban található hamburger ikonra nyomva lehet majd megtalálni. Itt a Gmail számos opciója között feltűnik egy Manage Subscribtions nevű menüpont.
Az alkalmazás kódja szerint a szűrők az egy feladótól beérkezett levelek száma alapján fognak működni. Így elkülönülnek azok a levelet, amelyfélékből a feladó 10-nél kevesebbet, 10 és 20 között, valamint 20-nál többet küld negyedévente. A leiratkozás innentől kezdve már egyszerű lesz, a cég logóját ugyanis meg fogja jeleníteni a Gmail a leiratkozás gomb mellett.
Azt azonban egyelőre sajnos nem tudni, hogy mikor vezetik be széles körben az újdonságot,
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Miért látjuk egyre többet a sarki fényt? Itt a NASA magyarázata Az utóbbi néhány évben egyre gyakoribb látványossággá vált a sarki fény, ami korábban egy egyszeri eseménynek számított, vagy egy bakancslistás utazást jelentett az északi sarkköre. Csütörtök éjjel az északi fény lenyűgöző színei ismét szabad szemmel láthatóak voltak az Egyesült Államok nagy részén. De nemcsak Amerikában látható egyre többször a különleges jelenség, májusban a magyarokat is elkápráztatta a sarki fény, és legutóbb három nappal ezelőtt, október 10-én csodálhattuk meg a jelenséget a hazánkban. De vajon mi az oka annak, hogy mostanában olyan gyakran látni lehet az északi fényt?
- Megoldódhatott a 100 éves rejtély: megtalálták az eltűnt hegymászó lábfejét a Mount Everesten A Mount Everesten találtak egy lábfejet, amelyről úgy gondolják, hogy egy 100 évvel ezelőtt eltűnt brit hegymászóé volt, és ezzel a felfedezéssel a hegymászás egyik legnagyobb rejtélyét oldották meg.
- Elon Musk atomot robbantott: bemutatta a Tesla régóta várt robottaxiját, a Cybercabot A Tesla vezére, Elon Musk csütörtök este a kaliforniai Burbankben található Warner Bros stúdióban mutatta be a cég régóta várt robottaxiját, a Cybercabot.
- Rémisztő meglepetés lapult egy Shein-rendelésben, mérges skorpió mászott elő a csizmából Egy diák többet kapott, mint amire számított, amikor a Shein fast fashion cég csomagját kinyitva egy élő skorpiót talált a rendelt ruhái között.