Hirdetés

Valóban jót tesz az egészségnek a hideg zuhany? Itt a tudomány válasza

Virág Sára portré Virág Sára

Manapság akár a közösségi médiában is gyakran találkozhatunk olyan felvételekkel, amelyeken valaki épp elmerül egy kád jeges vízben. Többen ugyanis szilárdan állítják, a "cold plunge", azaz a jeges vizes fürdő kifejezetten jót tesz a testnek és a léleknek is. 

A hideg vizes merülést akár kifejezetten orvosi célokra is lehet használni: csökkenthetjük vele a stresszt vagy kezelhetjük a gyulladást vagy a daganatot. A jeges vizes merülésnek igazság szerint egészen messzire, konkrétan az ókori Görögországig nyúlnak vissza a gyökerei, így tehát egész sok információnk van arról, hogy milyen hatással is van ez a szervezetünkre. A mai modern világban pedig a hideg vizes zuhanyt használják sokan, mint alternatívát. De mik is az előnyei az úgynevezett jeges fürdőnek? 

Képes csökkenteni a stresszt

Hivatkozás másolása

Az emberi test számára az is nagy stresszel jár, ha hirtelen jeges víz zúdul a nyakába, ezért ha valaki rendszeresen kiteszi magát ilyen körülményeknek, egy idő után nagyobb ellenállóképességgel fog rendelkezni – írja a CNN. A lap egy kutatásról is ír, amelyben azok az emberek, akik két héten keresztül minden nap egy percig álltak a jeges zuhany alatt, kisebb stresszről számoltak be, mint azok, akik nem tettek így. Dr. Corey Simon, a Duke Egyetem a saját életében is hasonlót tapasztalt: mint mondja, sokkal jobban viselte a stresszt, amikor hideg vizes zuhanyokat vette, mert olyankor alapból is "rákényszerítette magát a szenvedésre". 

Javítják a hangulatot

Hivatkozás másolása

A hideg vizes zuhany képes javítani a hangulatot, magyarán az ember egy kicsit feldobottabb lesz azután, hogy megmártózott a jeges vízben. Ez pedig az ilyenkor felszabaduló dopaminnak köszönhető. A jeges zuhany ugyanakkor jobban megterheli a szív- és az érrendszert, megemeli a vérnyomást, a pulzusszámot és a légzésszámot is, ez pedig hosszútávon jó hatással van a szervezetre. 

Támogatja az immunrendszert

Hivatkozás másolása

Egy 2016-os holland tanulmány szerint azok az emberek, akik naponta 30-90 másodpercet töltöttek a jeges víz alatt, 30 százalékkal kisebb eséllyel lettek betegek. A hideg zuhany ráadásul még az izomlázra és izomgyulladásra is nagyon jó. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés