Hirdetés

Hernádi Judit atomot dobott Eszenyi Enikőre

Nap Híre portré Nap Híre

A színésznő elmondta, milyen módszerrel tartotta volna féken Eszenyi Enikőt.

Mint ismert, néhány évvel ezelőtt Eszenyi Enikó botrányos körülmények között hagyta ott a Vígszínházat: a színészek egymás után szólaltak fel Eszenyivel szemben, és közösen álltak ki ellene, szóvá téve, hogy a rendező súlyosan bántalmazó, abuzív, agresszív és ellehetetlenítő munkamódszereket alkalmazott. 

A témában most Hernádi Judit is megszólalt, aki zinte elsőként döntött a szabadúszóság mellett a ’90-es években, így valamelyest távolabb került a Vígszínháztól. A Kossuth-díjas rendezőnőt ő másképp fékezte volna meg abban, hogy ezeket elkövesse - szúrta ki az nlc.hu.

Voltam a Vígszínház tájékán azokban az időkben. Részese nem voltam, de tapasztaltam, hogy kiszámíthatatlan nőről van szó. Kiszámíthatatlan gesztusai vannak, és nagyon erős a lénye. Mint művész, nem lehet kétségbe vonni. Jól rendez, jól játszik. Nem lehet összekavarni a dolgokat. Volt nekem akkor egy ötletem, amire azt mondták akkor, hogy nem jó. Azt mondtam, hogy tegyenek mellé egy erkölcsi figyelőt, amit az ő fizetéséből finanszíroznak, aki végig ott van mellette. Mindenki megnyugodhatott volna

- mondta Hernádi a Partizán Pop műsorában. 

Legutóbb a naphire.hu azt is megírta, hogy mitől van Hernádi Juditnak életre szóló lelkiismeret-furdalása.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés