A nemzetközi közösség évtizedek óta tartó hanyagsága vezetett ahhoz, hogy Afrikában a majomhimlő új, a korábbiakhoz képest könnyebben terjedő variánsa ütötte fel a fejét olyan országokban, amelyeknek nagyon kevés erőforrásuk van arra, hogy megfékezzék a vírus terjedését - jelentette ki kedden Dimie Ogoina, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértője.
A majomhimlő éveken keresztül szinte észrevétlenül terjedt Nigériában és máshol, mígnem 2022-ben több mint 70 országban robbant ki a globális szintűnek minősített járvány - tette hozzá Ogoina virtuális sajtótájékoztatóján.
A szakértő kifejtette: a jelenlegi helyzet Afrikában már nem ugyanaz, mint 2022-ben. Ma a majomhimlő Afrikában szexuális úton terjed, valamint gyerekek közötti szoros kontaktussal, illetve várandós nők körében is. A legtöbb, 50 év feletti ember jó eséllyel be van oltva himlő ellen, és ez ad némi védelmet a majomhimlő ellen is, viszont Afrika többnyire fiatal népességére ez már nem jellemző - írja az MTI.
A majomhimlő a fekete himlőt okozó vírusok családjába tartozik, de enyhébb tüneteket okoz, általában lázzal és izomfájdalommal jár, súlyosabb esetekben felhólyagzik a betegek bőre az arcon, a kezeken, a mellkason és a nemi szervek környékén. A WHO augusztus közepén nemzetközi szintű egészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett a majomhimlő új variánsának afrikai terjedése miatt.
Az Afrikai Betegségmegelőző Központ (ACDC) adatai szerint a kontinensen több mint 22 800 ember fertőződött meg, és 622 halálesetet jegyeztek fel. Az elmúlt héten az új fertőzések száma 200 százalékos emelkedést mutatott. A fertőzések és a halálozások többségét a Kongói Demokratikus Köztársaságból jelentették, ahol nagyrészt 15 év alatti gyerekeket betegít meg a majomhimlő. A szakértők szerint Kongóban és más országokban is kevés diagnosztikai eszköz áll rendelkezésre, ami megnehezíti, hogy ellenőrzés alá tudják vonni a vírus terjedését. A gyorsabban terjedő új variánst eddig Kongón kívül négy másik afrikai országban, illetve Svédországban mutatták ki.
Dimie Ogoina elmondta: sajnálatos, hogy bár a majomhimlő már 54 éve jelen van, a nemzetközi közösség csak most kezd gondolkodni azon, hogyan tudnák gyógyítani a betegeket. Szakértők szerint az ebolajárványok megfékezésére kidolgozott stratégiák esetleg ebben az esetben is hasznosak lehetnek, mert várhatóan a majomhimlő esetében is csak korlátozott számú oltóanyagra számíthatnak a hatóságok. Becslések szerint Afrikának mintegy 10 millió dózis vakcinára lenne szüksége, de várhatóan csak nagyjából 500 ezer fog eljutni hozzájuk, és bizonytalan, hogy egyáltalán mikor.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Hatalmas áttörés: Elon Musk legújabb agyi chipjével a vakok visszanyerhetik a látásukat Elon Musk Neuralink nevű cége megkapta az "áttörést jelentő eszköz” státuszt egy olyan implantátumra, amelynek célja, hogy vak betegek visszanyerjék látásukat.
- Megvan a hosszú élet titka: döbbenetes, de így tényleg lassíthatod az öregedést Az utazás késleltetheti az öregedési folyamatot, és javíthatja a fizikai és mentális egészséget - derült ki a Journal of Travel Research című folyóiratban megjelent új tanulmányból, amelyet az ausztráliai Edith Cowan Egyetem (ECU) kutatói végezték el.
- Fáradt, fáj a feje és még lázas is? Lehet, hogy elkapta a Covid új variánsát Az XEC-variánst még júniusban azonosították a szekemberek és az előrejelzések szerint hamarosan domináns típussá válhat Európában.
- Előbb vagy utóbb mindenkibe ültetnek agyi chipet? Rengeteg tudós dolgozik azon, hogy olyan agy-számítógép interfészeket fejlesszenek, amelyek a memóriavesztéstől kezdve a beszédhibákon át a bénulásig mindenre alkalmazhatóak. Elon Musk, a Neuralink egyik alapítója pedig azt mondta, hogy a vállalatának hosszú távú cálja az, hogy "szuperképességeket adjon az embereknek." De vajon előfordulhat az, hogy a jövőben mindnyájan egy chippel a fejünkben éljünk?