(18+) Szexuális zaklatással vádolja a volt asszisztense Vin Dieselt, a Halálos iramban-filmek sztárját
Vin Dieselt szexuális zaklatással vádolja egy korábbi asszisztense. Az eset állítólag 2010 őszén történt, amikor Vin a Halálos iramban: Ötödik sebesség című filmen dolgozott.
Asta Jonasson azt állítja, hogy Vin produkciós cége vette fel őt, hogy neki dolgozzon, amíg ő Atlantában forgatta a filmet. A Vanity Fair beszámolója szerint a munkakörébe tartozott a "partik szervezése, Diesel elkísérése az eseményekre, és annak biztosítása, hogy a férfi közvetlen fizikai közelségében legyen arra az esetre, ha nőkkel készültek volna róla fotók, amikor a barátnője nélkül vett részt rendezvényeken".
Az állítólagos incidens Vin szállodai lakosztályában történt a St. Regisben, és a perből kiderültek a történtek részletei is.
Asta azt állítja, hogy aznap este megkérték, hogy várjon Vin lakosztályában, és amikor a többiek már elmentek, a férfi megragadta a csuklóját, és az ágyra rántotta. Kijelentette, megkérte, hogy hagyja abba, és bár ki tudott szabadulni a szorításából, de a férfi ismét közeledni kezdett hozzá, majd "tapogatni kezdte a mellét és csókolgatni a mellkasát".
![](https://storage.googleapis.com/naphire/vin-diesel.inbox800x450.jpg)
A nő a perben azt állítja, hogy félt erőszakosabban visszautasítani a felettesét, mivel tudta, hogy a személyes biztonsága és munkahelye biztonsága szempontjából is kiszolgáltatott helyzetben van. "Azonban ez a reménye szertefoszlott, amikor Vin Diesel térdre ereszkedett és Ms. Jonasson ruháját a dereka felé tolta, majd molesztálni kezdte. Kezeivel végigsimogatta Ms. Jonasson felső lábszárát, beleértve a belső combjait is" - írták a vádiratban.
Asta azt állítja, hogy Vin megpróbálta lehúzni az alsóneműjét, de ő sikoltozni kezdett, majd kirohant a folyosóra. A színész állítólag követni kezdte, a falhoz szorította, és a nemi szervére tette a kezét. A nő állítja, hogy a férfi ezután kielégítette magát, miközben ő "becsukta a szemét és próbált elvonatkoztatni a szexuális bántalmazástól, valamint próbálta nem feldühíteni a férfit".
Órákkal az incidens után Asta elmondása szerint kapott egy telefonhívást Vin nővérétől, a ki közölte vele, hogy kirúgták, kevesebb mint két héttel a munkába állása után.
A kereset szerint "egyértelmű volt számára, hogy azért rúgták ki, mert már nem volt hasznos a színész számára - Vin Diesel arra akarta használni, hogy kielégítse szexuális vágyait, ő pedig ellenállt a szexuális támadásainak".
Asta azt mondja, hogy eddig egy titoktartási megállapodás miatt nem tudott beszélni, de a Speak Out Act (a szexuális és egyéb zaklatási ügyekben titoktartási megállapodások érvényesítését megakadályozó törvény) és a kaliforniai AB2777 (a szexuális visszaélésekről és az eltussolásról szóló elszámoltathatósági törvény, amely többek között eltussolási kísérlet esetén, vagy akkor, ha egy szervezet [vállalat, egyház stb.] is felelős a szexuális visszaélésért vagy annak eltussolásáért, meghosszabbítja a felnőttekkel szembeni szexuális visszaélésekre egyébként vonatkozó 10 éves elévülési időt) most már lehetővé teszi számára, hogy ezt megtegye.
Mindkét törvényt 2022 végén fogadták el, és idén léptek hatályba.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.