Több ezren tüntettek Rómában a szankciók miatt megnövekedett megélhetési költségek miatt a háború és a NATO ellen.
A demonstrációt az USB szakszervezet hirdette meg. A tüntetők az az ukrajnai háború befejezését és Olaszország NATO-ban való részvételének felfüggesztését, valamint a fegyverek szállításának leállítását követelték.
Antonio Ingroia, a szervezet képviselője szerint
A résztvevők közül többen azt skandáltak, hogy nem fizetik ki az energiaszámlákat, amíg el nem törlik a háborús szankciókat.
Rómában kívül Milánóban és más olasz városokban is utcára vonultak a polgárok az egyre súlyosbodó energiaválság ellen.
Kapcsolódó cikkek
- Megrendülten olvastuk Ferenc pápa szavait a Fico elleni merényletről A pápa a szlovák államfőnek küldött üzenetében gyávának nevezte a Robert Fico elleni merényletet.
- Súlyos fordulat Fico merénylőjének ügyében Bíróság elé állították Juraj Cintulát, aki szerdán több lövéssel megsebesítette Robert Fico szlovák miniszterelnököt a nyitrabányai kormányülést követően, a városi kultúrház előtt.
- Súlyos incidens történt a kórháznál, ahol Robert Fico az életéért küzd Bejelentést tett Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter, akinek a tájékoztatóját incidens zavarta meg.
- Drámai fordulat: borzalmas katasztrófához vezethet a Fico elleni merénylet A Robert Fico elleni merénylet megrázta az országot és komoly kérdéseket vetett fel a szlovák politikai élet stabilitásával, valamint a közéleti szereplők biztonságával kapcsolatban.