A Parlament előtt fognak tüntetni.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gyurcsany-ferenc2.inbox800x450.jpg)
Ahogy arról a Naphire.hu is beszámolt, három ellenzéki párt is alaptörvény-módosítást kezdeményez, hogy az Országgyűlés helyett a jövőben a választópolgárok dönthessenek az új köztársasági elnök személyéről. Köztük van a DK is, amelynek elnöke, Gyurcsány Ferenc most Facebook-oldalán jelentette be, hogy két hét múlva vasárnap a Parlament előtt fognak tüntetni.
Szerinte Novák Katalin lemondásával bebizonyosodott, hogy "Orbán rendszerében nem szuverén az elnök se."
"Jó-e az Magyarországnak, ha ilyenformán valójában nem elnöke van, hanem miniszterelnöki megbízottja? Azért nem jó, mert annak óhatatlanul az a következménye, amit most láttunk: az ország többségének erkölcsi meggyőződésével, más esetekben érdekével, szakmai, közéleti álláspontjával ellentétes döntések születnek. (...) Ezért kell, hogy a nép válassza a köztársasági elnököt. Mert a nép által választott elnök nem a rendszer szolgája, hanem a népé"
- írja a DK elnöke.
"Érdemes küzdeni most azért, hogy a nép válassza a köztársasági elnököt. Küzdeni hangunk felemelésével, petícióval, tüntetéssel. Két hét múlva vasárnap, mi valamennyien, akik magunk akarunk dönteni a köztársasági elnökről, tüntetni fogunk ezért a jogunkért a Parlament előtt" - fogalmaz Gyurcsány Ferenc.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.