Egekbe szökött a gyűlölet-bűncselekmények száma a 2022-ben véget ért ötéves időszakban - és az iskolák voltak ezek harmadik leggyakoribb helyszínei - derült ki a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) által nemrég közzétett jelentésből.
A jelentés szerint 2022-ben az összes gyűlölet-bűncselekmény 10 százaléka diákok között történt az iskolák területén. A leggyakoribb helyszínek közé tartoznak még az otthonok, az autópályák és egyéb közutak - állapította meg az FBI, amit a New York Post idézett.
A bejelentett gyűlölet-bűncselekmények száma minden évben nőtt az előző évhez képest - 2018-ban 7181 esetet jelentettek, és 2022-ben 11 643 esetet.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/fbi-hazkutatas-nyomozas-dunaszerdahely.inbox800x450.jpg)
"Öt év alatt a gyűlölet-bűncselekmények fiatalkorú áldozatainak több mint 30 százaléka az iskolában élte át és a fiatalkorú elkövetők közel 36 százaléka az iskolában követte el a bűncselekményt" - írták a jelentésben.
A közoktatásban - a jelentésben az óvodásoktól a 12. osztályosokig terjedő korszakra vonatkozóan - minden egyes évben több gyűlölet-bűncselekmény történt, mint az egyetemeken és főiskolákon. Az FBI jelentése nem tett különbséget általános iskola és középiskola között.
Az iskolákban bejelentett gyűlöletcselekmények leggyakoribb típusába a feketeellenes bűncselekmények tartoztak - 2018 és 2022 között 1690 ilyen bűncselekményt követtek el -, ezt követték az antiszemita bűncselekmények 745-tel és az LMBTQ+-ellenes bűncselekmények 342-vel.
A "megfélemlítésként" meghatározott bűncselekmények voltak a leggyakoribbak, 1623-mal a vizsgált öt év alatt, majd a vandalizmus következett 1543-mal és a könnyű testi sértés 826-tal.
Az FBI azt is megállapította, hogy a gyűlölet-bűncselekmények októberben voltak a leggyakoribbak - ekkor naponta négy gyűlölet-bűncselekmény történt az Egyesült Államokban.
"Az iskolákban bejelentett gyűlölet-bűncselekmények közös vonásainak elemzése megkönnyítheti az ilyen bűncselekmények jövőbeni mérséklésére vagy megelőzésére irányuló stratégiák kidolgozását" - írta az FBI.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.