Egy 28 éves férfi Bécsben a megengedett 50 kilométer/óra helyett 114-gyel száguldozott, ráadásul veszélyesen szlalomozott a kocsik között, ezért a rendőrök megállították. A férfi pénzbírságot kapott, emellett pedig elvették a jogosítványát és még az autóját is elkobozták.
Mint azt a naphire.hu is megírta, március 1-től jelentősen szigorították a gyorshajtásra vonatkozó szabályokat Ausztirában. Az új szabályozás értelmében, aki lakott területen belül 80 km/h-val, lakott területen kívül pedig 90 km/h-val túllépi a megengedett legnagyobb sebességet, annak akár lefoglalhatják, sőt el is árverezhetik az autóját. Az Infostart információi szerint már hat osztrák autóstól elkobozták a kocsiját, a járműveket pedig majd egy árverésen értékesítik. Egyiküknek azonban szerencséje volt, s két után visszakaphatta a VW Sciroccóját. Most az is kiderült, hogy miért.
A portál szerint március 3-án késő este a 28 éves férfi Bécsben a körgyűrűn száguldozott a megengedett 50 kilométer/óra helyett 114-gyel, ráadásul veszélyesen szlalomozott a kocsik között, ezért megállították a rendőrök. A pénzbírság mellett a jogosítványát is elvették, sőt, még a kocsiját is elkobozták. Két héttel később azonban váratlan fordulat történt: a férfi visszakapta az autóját, ugyanis kiderült, hogy a 64 km/órás sebességtúllépés még nem volt elég ahhoz, hogy ilyen súlyosan büntessék.
A friss jogszabály egész pontosan úgy szól, hogy csak akkor végleges az elkobzás, ha lakott területen 80-nal lépi túl a sebességhatárt. A férfi csak akkor vesztette volna el végleg a kocsi tulajdonjogát, ha visszaeső gyorshajtónak számítana, de mivel tiszta volt az előélete, így 14 nap után átvehette az osztrák rendőrség semmeringi telephelyén az autót. A férfi egyébként állítólag már el is adta az autóját, ugyanis a jogosítványát még hosszú ideig nem kaphatja vissza.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Netanjahu kirúgja a Hamász elleni háborút vezető miniszterét? Izraeli sajtóértesülések szerint Netanjahu munkatársai tárgyalásokat folytatnak az Egyesült Jobboldal elnökével, Gideon Sa'arral Gallant leváltásáról.
- Putyin meglépte, súlyos döntést hozott az orosz hadsereggel kapcsolatban Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
- Rendkívüli hír: 5,2-es földrengés volt a szomszédunkban Földrengés rázta meg Románia keleti részét hétfőn délután Vrancea szeizmikus térségében - közölte a román Országos Földtani Intézet (INFP).
- Mégis mire készül Putyin? Brutális erősítést kap az orosz hadsereg 180 ezer emberrel, 1,5 millió főre növeli Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz haderő méretét.