Pápa közelében megtalálták a május másodikán eltűnt vállalkozó holttestét. A gyilkossággal három személyt gyanúsítanak, őket őrizetbe vette a NAKA.
Mint ismert, a csicsói üzletember Felvidéken tűnt el még május másodikán. A 38 éves Szűcs Tibort utoljára Komáromfüssbe látták, ahol bérlőivel beszélt, akik tartoztak neki. A beszámolók szerint miután kilépett a házból, kapott egy telefonhívást, majd idegesen beült a Q7-es Audijába és elhajtott. Az eltűnésével kapcsolatban is rengeteg kérdés merült már fel, és lehetett sejteni, hogy óriási baj történt, ugyanis a ház előtt vértócsát és töltényhüvelyeket találtak.

A férfi kocsiját korábban már megtalálták Magyarországon, Pápa közelében. A jármű teljesen ki volt égve. Most azonban a férfi holtteste is előbukkant nem messze Pápától. Szűcs Tibort brutális meggyilkolták és holttestét elásták - írja az Infostart.
Információk szerint az üggyel kapcsolatban 3 személyt vettek őrizetbe. A NAKA igazgatója megerősítette az elfogás tényét, és közölte, hogy hamarosan Magyarországon is részletes tájékoztatást adnak az ügyről.
Kapcsolódó cikkek
- Szörnyű tragédia történt a fővárosban tegnap este Egy motoros halt meg.
- (18+) Horrorisztikus dolgot művelt egy férfi, hogy évekig felvehesse halott anyja nyugdíját Hat évig az édesanyja holttestével együtt élt egy brit férfi.
- Kitört a pánik, lövöldözés volt egy utasokkal teli buszon Egy utas és a buszsofőr vitatkozott össze, ami végül lövöldözésig fajult.
- Friss hírek érkeztek a szegedi gyilkosságról: három gyanúsítottat hallgatak ki A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.