A Borsod-Abaúj-Megyei Rendőr-főkapitányságra a péntek délelőtti órákban érkezett egy lakossági bejelentés. Az egyenruhások egyből a bódvalenkei helyszínre siettek, ahol egy holttestet találtak.
A járőrök a lakásban találtak holtan egy nőt, akinek a halálával kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja, így emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt azonnal nyomozást indítottak, méghozzá ismeretlen tettessel szemben.
A helyszíni szemle és az adatgyűjtés még a délutáni órákban is folyamatban volt - olvasható a rendőrség közleményében, amit a police.hu oldalon tettek közzé.
Kapcsolódó cikkek
- Most jött: elkapták a veszélyes tinit, aki napokig szökésben volt, brutálisan megkéselt egy gyereket A fiatal egy javítóintézetből szökött meg.
- Vége a bújkálásnak: Magyarország eddig legfiatalabb körözött személyét fogta el a rendőrség Megtalálták azt a javítóintézetből megszökött fiatal fiút, aki két évvel ezelőtt, mindössze 12 évesen megkéselte iskolatársát. A fiú még szeptember elején szökött meg a javítóintézetből, amikor külső munkára vitték.
- Irgalmatlan botrány: veszett tombolásba kezdett egy csapat szurkoló, a rohamrendőröknek kellett közbelépni A holland bajnokságban szereplő Ajax szurkolóinak nagyon nem tetszett, hogy a sokadik meccs maradt el a rendőrsztrájk miatt.
- Bejelentették a gigarazziát: rendőrök lepik el a magyar utakat, egész héten ellenőrizni fognak Az ország egész területére kiterjedő ellenőrzést tart a rendőrség ezen a héten a közutakon, elsősorban azt vizsgálják, hogy az autósok becsatolják-e a biztonsági öveket, a motorosok pedig használnak-e bukósisakot.